A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókuszos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókuszos. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 7., szombat

Kekszes-kókuszos kocka / sütés nélkül

Előfordul olyan mikor elsőre a kiválasztott recept  nem úgy sikerül mint ahogy kellene, még jó hogy most is csak fél adagból készítettem. Az itt talált recept alapján készítettem   ami valójában finom lett csak a forma változott ezért a nevén is változtattam.


Hozzávalók: kekszes rész: 25 dkg darált háztartási keksz, 2,5 evőkanál kakaópor, 1,5 evőkanál baracklekvár,  1 teáskanál rumaroma, 2,5 dkg margarin, 2,5 evőkanál porcukor, 1,5 dl tej, krém: 1,5 dl tej, 1,5 evőkanál liszt, 1 mk. vanília kivonat, 2,5 evőkanál porcukor, 2,5 dkg margarin, 7,5 dkg kókuszreszelék, tetejére: kb. 5 dkg étcsokoládé + 1 teáskanál olaj.

🌷

Elkészítése: Először a krémet készítettem el  : Tejet a  liszttel és a kókuszreszelék felével elkevertem és sűrűre  főztem hagytam kicsit hűlni majd a többi hozzávalókat beletéve a kókuszreszelék másik felével együtt kikevertem. Kekszes rész hozzávalóit  összedolgoztam és két részre vettem  porcukorral megszórt felületen kinyújtottam egyenként  és egy tálcára sütőpapírt raktam erre tettem az egyik lapot  megkentem a krémmel és rápakoltam a másik lapot . Gőz fölött megolvasztott csokoládéval vontam be. Csak másnap szeleteltem. Nagyon finom lett !

Kellemes nassolást kívánok !

2026. január 9., péntek

Kókuszos falatkák

 Még az ünnepekről megmaradt aprószemű kókuszreszelék felhasználásával készítettem el ezt a süteményt aminek  előzőleg a mákos változatát sütöttem .Mindkettő nagyon finom !


Hozzávalók: tészta: 22,5 dkg  liszt , 6 dkg margarin,3 dkg sertészsír, 2,5 dkg porcukor, 1 db tojás sárgájának a fele, 0,8 dkg  élesztő, csipet só,  kis darab citrom reszelt héja, 0,8 dl langyos tej. töltelék: 1 db tojás fehérje, 10 dkg cukor, fél csomag vaníliacukor, 3-4 dkg kókuszreszelék, 2 csepp citromlé
🌸
Elkészítése:  Kevés langyos cukros tejbe morzsoltam az élesztőt hagytam felfutni. Kimért lisztet a margarinnal és a zsírral összemorzsoltam ezután a többi hozzávalókat  hozzátéve bedagasztottam a tésztát. Letakarva hűvös helyen  kb. 3/4 órát pihentettem. Töltelékhez  a tojás fehérjét a kétféle cukorral és a citromlével gőz fölött felvertem ezután összekevertem a kókuszreszelékkel. A megpihent tésztát  kinyújtottam  3-4 mm vastag négyszögletes formára. A tészta  alsó szélétől  kb. 2 cm-re csíkba pakoltam a tölteléket  ezután ráhajtottam a tésztát megformáltam rúdnak  és éles késsel végig vágtam. Ezt a műveletet háromszor   sikerült megcsinálni a tészta mennyiségéből. Ezután a rudakat lekentem tojás sárgájával  és 20' pihentettem a tésztát, majd a tojás fehérjével is lekentem és ismét 20' pihenés következett. Az idő letelte után kb. 4 cm-es darabokra vágtam a rudakat és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam ezután előmelegített sütőben 200 C fokon 35' sütés következett. Nagyon finom !
Jó étvágyat kívánok !

2025. október 10., péntek

Kókuszos, kakaós muffin

Ismét  muffin amit most  az  itt talált recept alapján készítettem kicsit a hozzáadott mennyiségén változtatva  mert nálam 12 darab muffin készült csak ! 


Hozzávalók 12 darabhoz : tészta:20 dkg liszt,  1 felvert tojásnak a fele, 2,5 dkg olvasztott margarin, 1,5 dl tej, 1 teáskanál sütőpor, 12 dkg cukor, 1 evőkanál kakaópor, 1 cs vaníliacukor, csipet só, töltelék: fél csomag vaníliapuding,  2 dl tej, 2 evőkanál kókuszreszelék,  1 mokkáskanál rumaroma, 1,5 evőkanál cukor 

🌻

Elkészítése: Először a pudingot készítettem el,  tejet a pudingporral és a cukorral összefőztem. Levettem a tűzhelyről és hozzákevertem a kókuszt és az aromát hagytam hűlni. A tésztához a száraz  hozzávalókat összeforgattam hozzátettem a tojást  és a tejet  elkevertem majd belekevertem az olvasztott margarint is. A muffin formákba 1,5 evőkanál masszát tettem   aminek a tetejére 1 evőkanál kókuszos tölteléket pakoltam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25' sütöttem.😋 

Jó étvágyat kívánok !

2025. május 30., péntek

Kakaós- kókuszos csiga leveles tésztával


Hozzávalók: leveles tészta, töltelék: kakaó- cukor-vaníliás cukor ezek mennyisége ízlés szerint, kókuszreszelék,  kevés olvasztott margarin,  
🌸
Elkészítése: A töltelék hozzávalóit kakaó- kétféle cukor   1-2 evőkanál tejjel  összekevertem. A tésztát  olvasztott margarinnal megkentem és rákentem a tölteléket  majd kókuszreszelékkel megszórtam . A tésztát ezután feltekertem és  feldaraboltam. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam egymástól kicsit távolabb előmelegített sütőbe 180 C fokon  25'-ig sütöttem. Még melegen megszórtam porcukorral.
Jó étvágyat kívánok !

2025. május 15., csütörtök

Bounty torta /sütés nélkül

Az elmúlt hétvégén nászasszonyomnak készítettem  születésnapjára egy meglepetés tortát  az lúdláb torta volt kis méretben. Nagy örömet szereztem vele  jó érzés volt nekem is . Most ezen a hétvégén a szomszéd asszonyomnak  lesz a szülinapja és gondoltam  meglepem ezzel a kis édességgel! A receptet itt találtam aminek csupán a feléből készítettem  és   ahogy elgondoltam a  formázási kivitelezését működött is  


Hozzávalók a fél adaghoz: alaphoz: 7,5 dkg margarin, 5 dkg étcsokoládé, 15 dkg darált háztartási keksz, 5 dkg porcukor, 1 evőkanál kakaó, 0,4 dl tej, kókuszos krémhez: 3 dl tej, 4 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg búzadara, 4 dkg margarin, 7,5 dkg kókuszreszelék, tetejére: 0,8 dl tejszín, 5 dkg étcsokoládé, 2,5 dkg tejcsokoládé.

🌺

Elkészítése: Az alaphoz a margarint a csokival gőz fölött megolvasztottam. Kekszet, porcukrot, kakaót összevegyítettem hozzá tettem a tejet és az olvasztott margarinos csokit és összegyúrtam a masszát. Egy szögletes  tároló dobozba fóliát tettem  és a szélesebb oldalra kb. 10 cm szélességben belenyomkodtam a kekszes alapot.  A krémhez a tejbe tettem a kétféle cukrot és a búzadarát  és sűrűre főztem még melegen beletettem a margarint és addig kevertem még elolvadt majd belekevertem a kókuszreszeléket is. Ezt a krémet kentem a kekszes alapra. Mikor már kellően kihűlt akkor elkészítettem a tetejére a  mázat. A tejszínt  összemelegítettem a kétféle csokoládéval és kevergetve hagytam kicsit hűlni majd rákentem a krémre.   Még puha volt a máz mikor késsel bejelöltem a szeleteket ( háromszögeket  gondoltam a csíkból vágni.)  a szélesebb felére  apró cukrot tettem. Mikor már dermedtebb volt a csokoládé akkor szeleteltem fel és raktam a tányérra.😋

Tapasztalatom első készítés után: nagyon finom a krém a máz is az alap kicsit több több folyadékot igényelt volna, majd legközelebb. . Remélem azért meglepetést tudok  szerezni  vele!

Ha  szereted a kókuszos  édességet  sok sikert az elkészítéséhez és váljon egészségedre!

2025. április 5., szombat

Csokoládés fakanalas süti

Az elmúlt hetekben láttam Okki mutatós és finom süteményét. Most hétvégére gondoltam elkészítem mikor jönnek a gyerekek .


Hozzávalók a tésztához: 32 dkg liszt, 1/2 csomag sütőpor, 1 csipet só, 3 db tojás, 10 dkg cukor, 6 dkg vaj/margarin, 2 dl tej, 1/2 citrom reszelt héja,  csokoládémázhoz: 7 dkg étcsokoládé, 7 dkg tejcsokoládé, 1,6 dl tejszín. Tészta tetejére kókuszreszelék.
🌸 
Elkészítése: A lisztet a sütőporral és a sóval összekevertem. Tojásokat  felvertem közben a cukrot is hozzátettem majd az olvasztott és lehűtött margarint. Végül a tejet és a lisztet  tettem hozzá és simára kevertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát és előmelegített sütőben 180 C fokon 25'  sütöttem .Mikor a sütőből kivettem a fakanál nyelével több helyen lyukat nyomtam a tésztába és hagytam hűlni.  Mázhoz a tejszínt forrásig melegítettem és az előzőleg tálba összetördelt csokoládéra öntöttem  és kevergettem  még  egy kicsit hűlt  ezt  öntöttem a sütemény tetejére  úgy hogy befedje a lyukakat elsimítottam. Kókuszreszelékkel  megszórtam😋 
Jó étvágyat kívánok !

2025. március 20., csütörtök

Kókuszos -fahéjas csiga "Ízőrzők" Verőce

Kevesebb mennyiségből és  nagyobb  tekercsben készült nálam / azt írom le /😊 


Hozzávalók: tészta: 25 dkg liszt, 12,5 dkg margarin, 2 db tojás sárgája, csipet só, 1 dkg friss élesztő, 1 teáskanál  cukor, 1 dl tej, habhoz: 2 db tojás fehérje, 10 dkg porcukor, fél csomag vaníliás cukor, 10 dkg kókuszreszelék, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 teáskanál barna cukor, tészta kenéséhez:  2 evőkanál tej + 1 dkg margarin.

🌷

Elkészítése: Kevés cukros tejbe morzsoltam az élesztőt hagytam felfutni. A lisztet a margarinnal   összemorzsoltam  hozzátettem a felfutott élesztőt és a tojás sárgáját csipet sót  majd összegyúrtam a tésztát amit letakarva hagytam kis ideit kelni. A tojás fehérjét felvertem habnak hozzátettem apránként a porcukrot  is  ezután  a többi hozzávalóval elkevertem. Tészta kenéséhez a tejet a margarinnal  összemelegítettem. A megkelt tésztát enyhén lisztes gyúrótáblán kinyújtottam lekentem a tejes margarinnal  ezután rákanalaztam a kókuszos tölteléket és szorosan feltekertem. Másfél ujjnyi vastag darabokra felvágtam  és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25'-ig sütöttem. Nagyon finom lett! ( Lehetett volna a tészta mennyiségét felezni és úgy tölteni akkor apróbbak lettek volna a csigák de  én most így csináltam!) 

Csak utólag vettem észre hogy ez a recept  már  szerepel a blogon  jó pár évvel ezelőtt már elkészítettem , nem is csodálkozom ha közben  ismétlem magamat 😊

Jó étvágyat kívánok !

2025. február 14., péntek

Kókuszkocka muffin "Valentin napi" formában


Kókuszkocka muffin receptjét megtaláljátok  itt Szilikon  szív formával  készítettem 8 darabot a többi masszát 12 darabot  hagyományos formában sütöttem ki !  ( Most mivel több  darab muffin készült ezért a masszából csak másfél evőkanállal pakoltam minden  formába)
Kellemes nassolást !

2025. február 7., péntek

Kókuszos banános keksz/ tej és tojás nélkül

Az itt talált recept alapján  készítettem  egészen kicsit változtattam (mivel teljes kiőrlésű lisztem most nem volt itthon ). Azt írom le amiből  készítettem !


Hozzávalók:1 db érett banán, 1 ek. citromlé, 15 dkg finom liszt, 10 dkg margarin, 4 ek. barna cukor, 5 dkg kókuszreszelék, csipet só. tetejére: 5 dkg csokoládé, 1 tk olaj./ 20 db lett belőle/

🍌

Elkészítése: Az érett banánt villával pépesítettem. Cukrot a margarinnal kikevertem hozzátettem a citromlevet csipet sót, banánt és a liszttel összekevert kókuszreszeléket. Összegyúrtam  és fóliába téve 1 órára hűtőbe pakoltam. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi  golyókat formáltam  a masszából és egymástól kicsit távolabbra tettem   a tészta tetejét kicsit lenyomtam. Előmelegített sütőbe 200 C fokon 20' sütöttem. Mikor kihűlt gőz fölött megolvasztott csokoládéval a kekszek tetejét bekentem.😋

Kellemes falatozást kívánok !

2024. május 6., hétfő

Csokoládés-kókuszos keksz...

...amit már régebben sütöttem itt megtalálható. Most  fele mennyiségből és  ízesítést kicsit  változtatva  készítettem  el ezt írom le!


Hozzávalók: 4 dkg margarin , csipet só, 4 dkg cukor, 1 db tojásnak a fele, 6 dkg liszt, 1 mk. sütőpor, 1 evőkanál kakaó + 1 evőkanál  házi kapucsínó, 6 dkg étcsokoládé olvasztva, 2 dkg kókuszreszelék, tészta forgatásához: 1,5 evőkanál cukor +2 evőkanál kókuszreszelék./ 22 db lett /

                                                                         🌺

Elkészítése: Margarint a cukorral és a tojással kikevertem. Gőz fölött megolvasztott csokoládét hozzákevertem. Külön tálba tettem a lisztet, sütőport, kakaót és kapucsínót valamint a kókuszreszeléket összevegyítettem. Ezt a keveréket tettem a margarinoshoz és összegyúrtam. Hűtőbe pakoltam 1 óra hosszára majd kis gombócokat  formáltam a masszából amit megforgattam a cukros kókuszreszelékbe és  sütőpapírral bélalt tepsibe raktam /előtte kicsit tenyerem között lenyomtam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15'-ig sütöttem😋 

Jó étvágyat kívánok !

2024. február 10., szombat

Kókuszos keksz

Az itt talált recept alapján fél adagból készítettem azt írom le , nagyon finom! 


Hozzávalók: 15 dkg liszt, 10 dkg kókuszreszelék, 5 dkg porcukor, 10 dkg margarin, 1 db tojás, 1/2  kávéskanál sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, csipet só.

🌸

Elkészítése: A hozzávalókat tálba pakoltam  és összegyúrtam sima tésztának , majd hűtőbe tettem 15'-re . Ezután enyhén lisztes gyúrótáblán kinyújtottam és  szaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam és előmelegített sütőben 180 C fokon 10' sütöttem.😋

Ha szereted a kókuszos édességet   tegyél egy próbát, megéri !

2023. október 28., szombat

Kókuszos kifli

Az itt talált recept alapján készítettem  a  Hallowen figura  alapanyaga is  ebből készült  és  annak formálási technikáját is ezen az oldalon találtam.


 Hozzávalók: 20 dkg liszt, 1 csipet só,  1 tk. sütőpor, 5 dkg kókuszreszelék, 10 dkg cukor, 1 db tojás, 12 dkg margarin. 
🎃
Elkészítése:  Liszthez tettem a sót, sütőport, kókuszreszeléket és a cukrot összekevertem .Ezután a feldarabolt margarinnal összemorzsoltam és a tojást is beletéve sima tésztának összegyúrtam.   A tészta mennyiségét három felé vettem és  fóliába csomagoltam majd hűtőbe pakoltam fél órára. Egyenként vettem ki a tészta darabokat  ujjnyi vastagra sodorva  kb. 8 cm darabokra vágtam és kiflinek formázva sütőpapírral bélelt tepsibe  pakoltam Előmelegített sütőben 180 C fokon 13' sütöttem.  😋
Jó étvágyat kívánok !


Az unokáimra gondolva /nekik ez mókás/ ebből a tésztából elvettem annyit amiből  három rudat formáztam  pár helyen  fogpiszkálóval megnyomkodtam a tésztát/ bár ez sütés közben eltűnt részben/ tojásfehérjébe mártottam  szeletelt mandulát és a tészta végébe nyomtam. Sülés után  mikor már kihűlt a tészta a mandula körül lekvárral bekentem ./Ez a boszorkány ujja / 
🎃

2023. május 20., szombat

Kókuszos- csokis keksz

Gizi kekszének a cukros változatát készítettem el kis adagból és kevés változtatással😊 Utólag vettem észre hogy a keksz Katalin   receptje alapján indult útjára😀


Hozzávalók: 12,5 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék,7,5 dkg cukor, 6 dkg margarin, 1 mk. sütőpor, 1/2 cs.  vaníliás cukor, 1 felvert tojásnak a fele, csipet só, 1 evőkanál csokidara, + 1 evőkanál cukor  a  szórásra.

🍪

Elkészítése: A kimért  hozzávalókat tálba  pakoltam  és összegyúrtam Ezt a masszát 30'-re hűtőbe tettem. Mikor letelt  az idő a masszából diónyi darabokat   csináltam amit sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól távolabb és tetejét lenyomta  megszórtam kristálycukorral. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15' sütöttem  ezután a tepsiben hagytam hűlni. Nagyon finom lett , ebből a mennyiségből nekem 17 db lett / de ez attól is függ hogy mekkorákat formáztunk /!

Jó étvágyat kívánok !

2022. november 25., péntek

Kókuszkocka muffin

A receptet itt találtam  ahol  24 db. minimuffin változatban szerepelt bár kérdeztem megjegyzésben hogy ez a mennyiség  12 db-os  nagyobb  formára elég lesz-e? Választ nem kaptam ezért tettem egy próbát mivel a kókuszos sütik család  nagy kedvencei közé tartoznak.


Hozzávalók és elkészítése 12 darabhoz:/annyi változtatással készült nálam hogy vaj helyett margarin, rum helyett aroma / 50 g margarint, 50 g mézzel összeolvasztottam. Kihabosítottam 100 g cukrot 2 db tojással és a már kihűlt  mézes margarinos keveréket hozzáöntöttem. 1/2 csomag sütőport 200 g liszttel elvegyítettem és  ezt is hozzákevertem 1 dl tejjel  együtt. Jól kikevertem simára a masszát és  a muffin formákba kanalaztam belőle   2 evőkanállal  jutott  a formákba. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20' sütöttem  hagytam hűlni. Forrásig hevítettem 1/4 dl tejet, 50 g margarint ,50 g porcukrot , 17 g étcsokoládét és 10 g  cukrozatlan kakaóport.  A tűzről levettem és 1 teáskanál rumaromát tettem bele. A muffin tetejét  belemártottam a csokiba  ezután a kókuszreszelékbe.  Végül ismét csokiba és kókuszreszelékbe mártottam. Nagyon finom, örülök hogy teszteltem bár csak 12 db de sokkal könnyebben elkészül mint amit   eddig készítettem😋

Jó étvágyat kívánok !

2022. május 2., hétfő

Csokis, kókuszos csiga

Napilap receptjét  vettem kölcsön  annyi változtatással hogy nálam kelt tésztából készült😊


Hozzávalók: tészta: 25 dkg liszt/ 15 dkg finomliszt a többi rétesliszt/,  1,5 dkg friss élesztő, 1 evőkanál cukor, csipet só, 1 db tojás/ felverve fele tésztába a többivel kentem/, 2 ,5 dkg olvasztott margarin, 1,5 dl langyos tej, töltelék: 5 dkg csokoládé reszelve,  kókuszreszelék, porcukor,

🌷

Elkészítése: Élesztőt kevés cukros langyos tejbe morzsoltam hagytam felfutni. Kimért liszthez tettem a már felfutott élesztőt a többi hozzávalóval együtt és bedagasztottam a tésztát hagytam duplájára kelni.  Megkelt tésztát  kinyújtottam négyszögletes kevés olvasztott margarinnal megkentem és rászórtam a reszelt csokoládét , meghintettem kókuszreszelékkel és  porcukorral.  Feltekertem a tésztát és 2 ujjnyi vastagra darabokra vágtam amiket sütőpapírral bélelt tepsibe raktam és a maradék tojással kicsit átkentem. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 ' sütöttem . Tetejét porcukorral szórtam  meg😋

Jó étvágyat kívánok !

2022. április 12., kedd

Húsvéti kosár🐇 sütés nélkül

Az előre tervezések azért vannak hogy néha azt  kitudjuk egészíteni egy könnyen elkészíthető , látványos és finom édességgel amit ráadásul még sütni sem kell😉  Unokákra gondoltam mikor teller-cake  húsvéti ajánlójában megláttam ezt az édességet!

Hozzávalók:6 dkg vaj/ nálam margarin, 15 dkg cukor, 13 dkg tej, 3 dkg kakaópor, 14 dkg zabpehely, 5 dkg kókuszreszelék, + francia drazsé

🐇

Elkészítése: Margarin a tejjel és a cukorral  összeforraltam ezután tettem bele a kakaópor, zabpelyhet és a kókuszreszeléket összekevertem. Sütőpapírra kanállal kis halmokat  tettem kicsit formáltam és belenyomtam a cukrokat. Másnapig hagytam dermedni. Természetesen kóstolás is volt 👌

Kellemes falatozást kívánok hozzá!

2022. március 12., szombat

Kókuszos keksz

Régen is ismertem ezt a süteményt  sokszor sütöttem már bár akkor darálós volt a neve , most egy másik szakácskönyvből próbáltam ki😊


Hozzávalók: /a recept mennyiségét harmadoltam most ennyiből készítettem ezt írom le/ 20 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 8 dkg margarin, 1 felvert tojásnak a fele, 4 dkg kókuszreszelék, 1-2 evőkanál hideg víz.

🌷

Elkészítése:  Lisztet a margarinnal összemorzsoltam  hozzátettem a többi alapanyagot  és összegyúrtam/elég kemény a  massza / . Húsdarálóra szerelhető  formán átnyomtam a tésztát apró darabokra és zsírral kikent liszttel megszórt tepsibe pakoltam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15' sült. Finom ropogós falatka lett belőle, akár végeit csokiba is lehetett volna mártani de szerintem így is kapós lesz!

Jó étvágyat kívánok!

2022. február 5., szombat

Kókuszos zabpelyhes keksz/tej és tojás nélkül


Hozzávalók: 12 dkg liszt, 12 dkg zabpehely, 10 dkg barna cukor, 6 dkg kókuszreszelék, 12,5 dkg margarin, 2 ek. méz, 1 ek. víz, fél mokkáskanál szódabikarbóna.

🍪

Elkészítése: Száraz hozzávalókat egy tálba tettem összevegyítettem, a margarint megolvasztottam majd hagytam kicsit hűlni hozzákevertem a mézet és a vizet. Végül  összekevertem a két keveréket egyneművé és apró  golyókat formálva sütőpapírral bélelt tepsibe raktam egymástól távolabb kicsit lelapogattam . Előmelegített sütőben 180 C fokon 20' sütöttem. Finom ropogós , kb. 30 db lett !

Jó étvágyat kívánok!

forrás: innen

2021. október 30., szombat

Kakaós tészta kókuszosan

Ez a fajta alaptészta aminek receptjét   nagyon régen kolléganőmtől   kaptam nálam  többféle kivitelben, töltelékkel  elkészült már. Most kókuszos sütit szerettem volna  készíteni és gondoltam annak is jó lesz ( eddig amit sütöttem töltöttem krémmel , lekvárral )😊

Hozzávalók:/bár szerepel már blogomban azért leírom/,  tészta: 12 dkg sertészsír, 20 dkg porcukor, 1 cs vaníliacukor, 2 egész tojás, 3 dkg kakaópor, 2 dl tej, 25 dkg liszt, 1 cs sütőpor.Házi csokibevonathoz: 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál kakaópor, 3 evőkanál víz és 6 dkg margarin, szórásra : kókuszreszelék

🍂

Elkészítése: A tészta hozzávalóit  tálba  kimérten és fakanállal sima tésztát kevertem belőle . Zsírral kikent liszttel beszórt tepsibe/22x32 cm/ öntöttem a masszát  és előmelegített sütőbe téve 200 C fokon 25' sütöttem. Hagytam hűlni majd tepsiből kiborítottam. Csokibevonathoz a cukor, kakaópor és víz keverékét feltettem melegedni a tűzhelyre mikor elolvadt már a cukor lehúztam a tűzhelyről és beletettem a margarint addig kevertem még elolvadt. A már kihűlt tésztára kentem a csokimázat és beszórtam kókuszreszelékkel. Nagyon finom  puha a tésztája a süteménynek !😋

Jó étvágyat kívánok !


2021. szeptember 17., péntek

Kókuszos- csokoládés zabkeksz

 


Hozzávalók: 20 dkg vaj/margarin, 10 dkg cukor, 1 db tojás, 15 dkg liszt, 20 dkg finom szemű zabpehely, 5 dkg kókuszreszelék, 2 evőkanál kakaópor, 5 dkg étcsokoládé, 1 teáskanál sütőpor, csipet só.( Most csak a leírt mennyiség feléből készítettem amiből 21 db lett )

🍪

Elkészítése: A lágy margarint a cukorral kikevertem hozzátettem a tojást és a többi hozzávalókat jól összegyúrtam /apróra tördelt csokit a végén  dolgoztam a masszába.  Nedves kézzel diónyi golyókat formáltam  a  masszából és sütőpapírral bélelt tepsibe  raktam ahol tenyeremmel koronggá lapítottam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15' sütöttem😋 (Csak a fotó kedvéért szórtam rá kókuszreszeléket!)

📌Azt írja az újság  hogy fémdobozba tárolva hetekig eltartható:) Gondolom csak akkor ha nem sűrűn emelgetjük a doboz tetejét😀 

Jó étvágyat !