2020. november 2., hétfő

Csokis- lekváros piskótatallér

Régebben  készített  babapiskóta receptje alapján próbáltam  elkészíteni a tallért első próbálkozásomból tanulva legközelebb még kevesebb masszát teszek  a formába  finom lett😊

Hozzávalók: tészta: 2 db tojás, 6 dkg cukor, 6 dkg liszt és kevés porcukor szórásra. Lekvár és 10 dkg étcsokoládé+ 1 evőkanál étolaj.

🍂

Elkészítése: A tojásokat ketté választottam fehérjét kevés cukorral kemény habnak felvertem. A sárgáját a maradék cukorral kikevertem ezután felváltva adtam hozzá a kemény habot és a lisztet  közben óvatosan kevertem . Szilikon muffin formákat tepsire pakoltam ebbe kanalaztam bele a masszából mindegyikbe 1 evőkanállal /12 db kerek formába és 3 szív alakúba tettem/és a massza tetejét porcukorral megszórtam. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15' sütöttem hagytam a formában hűlni majd kifordítottam belőle. Mikor már teljesen  kihűlt akkor kentem meg a tallérok tetejét lekvárral  és gőz fölött megolvasztott csokoládét öntöttem rá😋

📌Ha szeretnéd ezt a módszert kipróbálni javaslom kicsit kevesebb masszát tegyél a formába , finom a vastagabb tallér is  de talán akkor még több lesz belőle😌😍

Jó étvágyat kívánok !


4 megjegyzés:

Gerdi írta...

De finom lehet! A boltit szeretem, de ez még annál is finomabb lehet!

Éva írta...

Gerdi köszi finom volt!

Katalin írta...

Mi is szeretjük a boltit, de a házi mégi csak más lehet 😀. Nagyon finom lehetett amit sütöttél, ki fogom próbálni én is 😁.

Éva írta...

Katalin örülök hogy tetszik. Sok sikert váljon egészségetekre!