2022. november 28., hétfő

Pogácsa

Különleges jelzőt nem is tettem hozzá mert most is mint általában  ha hirtelen sütök valamit az akkor szokott bekövetkezni mikor igyekszem menteni  az alapanyagokat!(  Egyáltalán nem tudom kiszámítani hogy mit és mennyit vegyek  pedig ezek mind kis mennyiség férjem egyik nap mond valamit megveszem egészen picit eszik belőle de már másnap nem kéri sajnos)


Hozzávalók: 25 dkg liszt,  8 dkg margarin, 1 dkg friss élesztő, kb. 8 dkg reszelt sajt, só, 2-3 evőkanál tejföl, 0,8 dl tej, 1 db tojás aminek a sárgáját tettem a tésztába  a fehérjével kentem.
🍂
Elkészítése: Kevés langyos tejbe  csipet cukrot tettem bele morzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni. Kimért liszthez  tettem  a sót, és a margarint összemorzsoltam  ezután tettem hozzá a  tojás sárgáját, reszelt sajt felét , tejfölt és az élesztőt. Maradék tejet hozzátéve összegyúrtam a tésztát amit letakarva hagytam 20' ezután kinyújtottam és hajtogattam  10' pihentetés után ismét  nyújtottam hajtogattam. Ezután ujjnyira kinyújtottam késsel bevagdostam majd szaggattam. Tojásfehérjébe pici pirospaprikát tettem lekentem vele a pogácsákat és a megmaradt sajttal beszórtam. Előmelegített sütőben 200 C fokon 20' sütöttem.( Nagyon finom lett, amit férjem frissen nem kóstolta meg , mondván majd másnap reggel befőttel reggelire eszik. Másnap reggel csípett belőle /szerintem még a madár is nagyobbat tud csípni/ ez volt a reggeli.  
A sajtot felhasználtam lett pogácsa belőle, kis zacskóval megy a mélyhűtőbe!😊
Jó étvágyat kívánok !

7 megjegyzés:

Évi - Ízek és utazások írta...

Nagyon szépek lettek a pogik és biztos, finom is. :)

Katalin írta...

De szép magas pogácsák lettek, nagyon finomak lehettek. Én langyosan szeretem a legjobban a pogácsákat, szerintem akkor a legjobbak 😊.
Kár hogy a férjed ilyen keveset tud csak enni belőle.....
Tegnap én is hasonlót sütöttem, vendégségbe vittük.

Ani írta...

Jobbulást kívánok a férjednek. Jobb étvágyat ehhez a finom sütihez.

aranyos fodorka írta...

Tényleg szépek és biztos finom is lett. Ez a negyed kilós adag nem is lehet sok, megpróbálom én is. Nekem az a gondom, hogy nagyobb mennyiséget nem szívesen készítek, mert "megunom"... A boltit, amiből lehet 1-2 db-ot venni, azt meg nem szeretem, arról már nem is beszélve, hogy milyen drága lett...

Éva írta...

Évi köszi finom volt.
Katalin köszi, én akár langyos akár másnapos szívesen megeszem teával különösen szeretem. Férjem nem osztozik velem ebben így mélyhűtőbe pakolom a gyerekek szívesen megeszik majd!
Ani köszönöm a jobbulás nagyon ráférne de nem úgy áll a helyzet sajnos. Megkóstolta mint általában amit főzök sütők de az nem elég még a felét sem eszi meg pld. egy pogácsának sem.
aranyos fodorka köszi finom , ez a mennyiség neked is elég lehet még el is
pakolhatsz belőle későbbre is!

Fáni írta...



Gyógyulást kívánok a férjednek.
A pogácsák nagyon gusztusosak.

Éva írta...

Kedves Fáni köszönöm!