2011. november 30., szerda

Hangosan gondolkodom !

Először szeretnélek  köszönteni benneteket  blogom új olvasóit: Genovese-Magiara, Marietta, Gabriella !

Azon gondolkodtam el, hogy holnap  kezdjük az év utolsó hónapját és mennyire gyorsan eltelt ez az év!
Nem tudom hogy  így érzitek-e? Talán  azok a családok ahol   több kicsi gyerek van még otthon, dolgoznak  azoknál nem tűnik fel az idő rohanása. Bár ha  vissza emlékezem akkor  is gyorsan teltek a napok hetek sőt évek is, hiszen akkor azért toltuk a napokat és vártuk az évek múlását mert mindig valamire kíváncsiak voltunk. Hogy fog beilleszkedni a gyerek az oviba, az iskolába, majd  később sikerül-e neki a középiskola . Aztán pedig  milyen pályát válasszon, sikerül- e  munkahelyet találni ?  Majd  később  társra talál-e és ha igen boldog -e? Ez mind mind a szülő  élete folyamán kérdés-felelet   közben pedig az idő múlik. Ekkor annyira szerintem nem is vesszük észre ennek  a súlyát.  Hiszen ez így van rendjén  ez az élet maga!   De mégis vannak olyan időszakok , amikor talán jobban érezzük hogy múlik  az idő de mégis egy kicsit megállunk és elgondolkodunk  ezen. Hiszem hogy ez az élet értelme maga,  az hogy aggódjunk gyerekeinkért, családtagjainkért.  Az életem  úgy alakult hogy   már  közel 4 éve itthon vagyok  /a férjem szintén / az időmet úgy osztom be ahogy akarom  vagy éppen  az erőm engedi . Mindig csinálok valamit nem unatkozom, és rájöttem hogy az idő ugyanolyan gyorsan telik mint mikor még sokkal több elfoglaltságom volt. Szinte egyik nap megy a másik után, sőt a hetek úgy elszaladnak. Hogy ennek mi az oka? Nem tudom !  Az biztos hogy  ebből az évből már csak egy hónap van hátra és akkor megint egy évvel öregebbek leszünk!
De most megszólal bennem a pozitív gondolat: ettől  nagyobb problémánk  soha ne legyen!!!                                                        

Frankfurti leves

 Hozzávalók: 30 dkg. kelkáposzta, 1 db közepes krumpli,  1 fej vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, ételízesítő, só, bors, pirospaprika, köménymag, tejföl,  liszt, virsli csípős paprika, kevés olaj.
🍂
Elkészítése: A kelkáposztát  megtisztítás után apró darabokra szeleteltem a krumplit kockára vágtam.  Kb. másfél liter vízben feltettem  főni amibe sót, köménymagot ételízesítőt  és az összezúzott fokhagymát és egészben a vöröshagymát  tettem. Mikor már krumpli és a káposzta elég puha volt ,  kevés olajat melegítettem  amiben elkészítettem a rántást  pirospaprika és bors hozzáadásával  majd vízzel felengedtem és végül a levesbe öntöttem. Mikor már ezzel is kezdett főni bele tettem a feldarabolt virslit és a tejfölt amivel készre főztem. Egy pici ecetet tettem még bele a végén.
                                     Jó étvágyat kívánok !                                   

2011. november 29., kedd

Sajtos- szezámmagos ropogós

  Hozzávalók: 12,5 dkg margarin, 25 dkg. liszt, 1/2 cs. sütőpor, 6 dkg. tejföl, 1/2 evőkanál só, 5 dkg. reszelt sajt, 1 tojássárgája, kevés őrölt bors. Tetejére a tojás  fehérje és szezámmag
🍂
Elkészítése: A lisztet  , a sütőport, a sót, borsot a reszelt sajtot és a puha margarint egy tálba tettem  és jól összemorzsoltam, majd a tejfölt és a tojássárgáját is hozzáadva tésztává gyúrtam.  Lisztezett deszkán kb. 3 mm vékonyra nyújtottam, majd a tojásfehérjével megkentem , szezámmaggal megszórtam. Derelyevágóval felvágtam négyzetekre majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem a darabokat úgy, hogy sülés közben ne érjenek össze. 200 fokon 20' sütöttem. / a tészta tetejét fogpiszkálóval megszurkáltam, egyik blogon láttam ezt/    
Jó étvágyat kívánok !
                                                                          

2011. november 28., hétfő

Túrós táska

  Hozzávalók: a tésztához: 35 dkg. liszt, 10 dkg. zsír, 1 dkg élesztő, tej, egy evőkanál cukor, egy csipet só, a töltelékhez: 1 tojás, 3 evőkanál porcukor, 25 dkg. áttört tehéntúró, egy evőkanál tej, 5 dkg. mazsola, egy kevés reszelt citromhéj,  a tészta tetejére: 1 tojássárgája.
🍂
Elkészítése: A lisztet összegyúrom a zsírral, a cukros tejben megkelesztett élesztővel, a sóval, és annyi tejjel dagasztom be, hogy könnyű tésztát kapjak. 1 óra hosszat kelesztem, majd félujjnyi vastagra nyújtom és egyforma, négyzet alakú lapokra vágom.
 A tojássárgáját simára keverem a  porcukorral meg az áttört túróval, beleteszem a tojás habbá vert fehérjét, a reszelt citromhéjat meg a mazsolát, és mindegyik tésztalapra teszek a töltelékből 1-1- halmot. A tészta négy csücskét összefogom, a tetejét  tojássárgájával megkenem és akkor  teszem be  a sütőbe , amikor bekapcsoltam.( A sütőt nem kell előmelegíteni)  200 fokon 25-30' a sülési ideje.
 A tésztákat szép aranysárgára sütöm. Tálalás előtt meghintem vaníliás porcukorral a tetejét.  😋
                              Jó étvágyat kívánok !                                         

2011. november 27., vasárnap

Régi idők emlékére !

                                                                                     
Csak  azért nosztalgiázom mert nagyon szép emlékeim vannak  azokról az időkről  mikor még  csendesen vártam, majd vártuk a karácsonyt.   Gyermekkoromban   volt  talán a legmeghittebb ünnep számomra   gyermeki ártatlansággal vártam a Jézuskát . Karácsonyfánk nem volt túl cicomás, egyszerű  szaloncukor volt rajta  ami talán akkori időben 2 féle  volt, és dísznek  diót csomagolt édesanyám  fényes csokipapírba. Gyertyák voltak feltéve a fára . Emlékeimben a karácsony előtti időszak annyira nem  jellemző , édesanyámmal minden hétvégén templomba mentünk arra emlékszem, mert elég sokat kellett gyalogolni, de azt más alkalmakkor is megtettük.  Adventi koszorú sem volt akkor még  a családoknál. Nagyon szép emlékem van még a karácsonnyal kapcsolatosan a kántálásról. Falun laktak nagyszüleim  és mi az unokák  jártunk a faluban a szomszédokhoz, rokonokhoz megálltunk a kertkapuban és azt mondtuk:"Szabad a kis Jézuskát dicsérni?" ha azt mondták hogy : "szabad" akkor  karácsonyi  énekeket  énekeltünk és kaptunk süteményt , almát, csokit.
Azok az idők mikor már  saját családunk  volt  és készültünk arra, hogy a gyerekek mennyire fognak örülni  a karácsonyfának  és az alatta levő ajándéknak  azok is  emlékezetesek . Azok a csodálkozó szemek  mikor az első karácsonyfáját  látta meg a  nagyobbik lányom  6 hónaposan, vagy  a kisebbik lányom 1 évesen , azt nem lehet elfelejteni.  Mint az sem mikor a kis unokám  figyelte a karácsonyfa villogását   először  3 hónaposan,  az elmúlt évben  pedig már meg is fogta a karácsonyfát!
Az idő így múlik. Nem tudom hogy miért pont most jöttek elő ezek az emlékek ,  hiszen karácsonyig azért még van időnk, de jó volt  nosztalgiázni !
                                                                           

Sertéshús fehérbabbal/ cseréptálban készítve/

Gyöngyi blogján találtam  egy számomra nagyon  tetszetős receptet , mivel nem teljesen úgy  és olyan hozzávalókból készítettem  ezért adtam  más nevet a receptemnek!
                                                                                                                                                             
Hozzávalók:1/2 kg. sertéslapocka, 20 dkg. fehér bab, 1 paradicsom, 15 dkg. füstölt szalonna,  1 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, petrezselyem, majoránna, babérlevél, őrölt bors, pirospaprika, 2 dl leveslé/ 1 db füstőlt leveskocka /, só, csípős paprika.
Elkészítése:  A babot előző este beáztattam. A cserépedényt  használat előtt beáztattam 1/2 órára.
Az edény aljába tettem a felszeletelt szalonnát, a babot  és erre pakoltam rá a paradicsomot és a felkarikázott sárgarépát  majd a kissé sózott borsozott  felkockázott húst tettem. Az egésznek a tetejére pakoltam a fűszereket  amire ráöntöttem a 2 dl vízben feloldott leveskockát. Lefedtem és betettem a sütőbe  majd  bekapcsoltam  a sütőt  folyamatosan 200 fokon   2 1/2 óráig  sütöttem.
Egyszerűbb  hozzávalókból készítettem , de nagyon finom volt !Köszönöm Gyöngyi !
Jó étvágyat!

2011. november 26., szombat

Mákos-szilvalekváros sütemény (bögrés)


Hozzávalók: 1 bögre mák, 1 bögre cukor, 1 bögre kefir, 1,5 bögre liszt, 2 tojás, 10 dkg. margarin, 1 cs. sütőpor, 1 mk. fahéj. a tepsi kenéséhez: margarin és liszt.Töltelék szilvalekvár. Tetejére: szilvalekvár , tört mogyoró.
Elkészítése:A margarint a cukorral és a tojással jól kikevertem  majd  hozzá tettem  a lisztet, mákot sütőport fahéjat és végül a kefirt amivel jól összekevertem  az egészet.  Tepsit kikentem margarinnal megszórtam liszttel és beleöntöttem  a tésztát. Előmelegített sütőben 180 fokon 35' sütöttem.  Mikor kihűlt a tészta hosszában  kettévágtam  és lekvárral megkentem  az egyik felét  ezután rátettem  a másikat .Tetejét szilvalekvárral kentem meg  és tört mogyorót szórtam  rá!
Tipp: Olvasztott csokoládéval  díszítve  és  vanília pudinggal töltve is finom!

                                                                                 

Mézes süti / pihentetés nélküli/


Hozzávalók: tészta: 1/2 kg. liszt, l,5  teáskanál szódabikarbóna, 1/2 evőkanál mézes sütemény fűszerkeverék, 15 dkg. porcukor, 15 dkg. margarin, 1,75 dl méz/ kissé meglangyosítva/ , 1 tojás sárgája. máz: 1 tojás fehérje, 15 dkg. porcukor,
🌲
Tészta elkészítése: A hozzávalókat  jól  összegyúrjuk , semmilyen folyadék nem szükséges hozzá akár milyen nehezen is áll össze. Vékonyra nyújtjuk és különböző formákat szúrunk ki belőle.
Közepes lángon sütjük odafigyelve mert hamar megsül. Az első tepsi  kb. 15' a mások már 10' alatt kész.A tetejét megkenjük a mázzal amit hidegen keverünk ki  ! 
                                    Jó étvágyat kívánok !                                       

2011. november 25., péntek

Raffaelló/sütés nélküli/

  Hozzávalók: 1,5 dl víz, 30 dkg cukor, 1 margarin, 36 dkg. tejpor, 25 dkg. kókusz reszelék, pár szem mandula vagy mogyoró, vagy dió.(plusz még kókuszreszelék a forgatáshoz.) 
🌺
Elkészítése: 1,5 dl vízből és 30 dkg cukorból szirupot főzünk, kihűtjük. A margarint habosra kikeverjük, beleöntünk 36 dkg. tejport és 25 dkg. kókuszreszeléket, majd hozzáadjuk a  szirupot és összekeverjük  jól. Golyókat formálunk,  közepébe diót, mandulát, mogyorót teszünk és kókuszban megforgatjuk / 60 db. lesz ebből a mennyiségből körülbelül)
Lehet kevesebb mennyiségből is:
1/2 adag: 0,75 dl víz, 15 dkg cukor, 12,5 dkg. margarin, 12,5 dkg kókuszreszelék, 18 dkg. tejpor, plusz kókuszreszelék még a forgatáshoz.  
Kellemes készülődést kívánok !
                                                                       

November 25. Katalin , Katinka napja !

Eléggé gyakori  név sok ismerősöm , kedves blogtársam  neve  Katalin, Kati  nekik szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni  sok szeretettel és azoknak az olvasóimnak is akiknek szintén ezen a napon van a névnapjuk!
                                                                               

2011. november 24., csütörtök

Fűszeres sertésoldalas

 Hozzávalók: /jelen esetben/ 60 dkg. sertésoldalas, a hús bekenéséhez: 2-3 evőkanál olaj,  2 evőkanál mustár, só, őrölt bors, pirospaprika, majoránna, csípős paprika, kevés gyömbér, őrőlt  koriander,1 kisebb vöröshagyma apróra vágva,1-2 cikk fokhagyma reszelve, 1 teáskanál liszt.
Elkészítése:A hús bekenéséhez valókat  jól összekevertem. A húst feldarabolás után  ezzel a  fűszerkeverékkel jól bekentem  sütés előtt 1 órával. A húst sütőzsákba tettem .Előmelegített sütőben 200 fokon 50' alatt  puhára sült.  
                             Jó étvágyat!                                   

2011. november 23., szerda

Olcsó püspökkenyér

Hozzávalók és az elkészítése: negyed kg cukrot habosra keverek 2 egész tojással, 1/4 kg finom lisztet elvegyítek 1/2 csomag sütőporral, 1 kávéskanálnyi őrölt fahéjjel, ugyanennyi őrölt szegfűszeggel és a tojásos masszához adom. Hozzáteszek még 5 dkg. darabosra vágott diót és 10 dkg. vagdalt mazsolát( vagy kis darabokra vágott száraz lekvárt, birsalmasajtot) fél doboz kefirt tettem hozzá.Az egészet csomómentes masszává dolgozom el, kivajazott, lisztezett formába teszem és előmelegített sütőben 200 fokon addig sütöm amíg a beleszúrt villát tisztán tudom kihúzni.( Az első tíz percben a sütő ajtaját nem szabad kinyitni mert a tészta összeesik!)
A sülési ideje körülbelül 30'. Őzgerincformában szoktam sütni.   A tetejére cukormázat és apró cukorkát szórtam!   Pirított diót csináltam  mert nagyon ízlik!    
                              Jó étvágyat kívánok !                                    

Gyümölcskenyér

Hozzávalók: 1 tojás, 15 dkg. porcukor, 18 dkg. margarin, 5 dkg étcsokoládé, 5 dkg. tisztított mogyoró, 10 dkg aszalt vagy cukrozott gyümölcs, 5 dkg. mazsola, 23 dkg. rétesliszt, 1 zacskó sütőpor, 1 csapott mokkáskanál só, 5  db tojásfehérje , a forma kikenéséhez:2 dkg. margarin 2 evőkanál liszt.
Elkészítése: A tojást   porcukorral 2-3 perc alatt teljesen simára keverem, majd az olvasztott de nem forró margarinnal tovább keverem. A csokoládét, a mogyorót és az aszalt gyümölcsöt kis kockákra vágom majd a mazsolával együtt ( amit szintén apróra vágok)  hozzáadom. Az 5 tojásfehérjét kemény habbá verem és óvatosan- nehogy összetörjön- a gyümölcsös masszába forgatom.  Őzgerincformát  margarinnal kikenem belisztezem és a masszát egyenletesen belesimítom. Előmelegített sütőben, 180 fokon 45-50' sütöm. A formában hagyom kihűlni.

2011. november 22., kedd

Köszöntelek blogom új olvasója Jutka !

                                                                               

Sportszelet/sütés nélkül/

Nagyon sok blogon láttam már ezt a fajta édességet! Férjuramnak készítettem  most  el mert nagyon szereti a sportszeletet csoki formájában !  Kedveskedni szerettem volna  bár  a hétvégén szülinapjára a gyerekektől már kapott tortát , de úgy gondoltam ezt még elkészítem, nagyon finom lett !

💓

Hozzávalók: 40 dkg. darált háztartási keksz, 20 dkg. margarin, 15 dkg. cukor, 2 csomag vaníliás cukor, másfél dl tej, 3 evőkanál kakaópor, 1 rumaroma, + a tetejére 10 dkg. tortabevonó, 2 evőkanál olaj. 

🌷

Elkészítése: A tejet a kétféle  cukorral és a margarinnal  feltettem melegedni . Mikor már elolvadt a cukor  és a margarin  a darált kekszbe öntöttem amibe a kakaóport és a rumaromát is elvegyítettem. Fakanállal dolgoztam végig összekevertem jól és én egy nagyobb méretű műanyag tartóba tettem fóliát amibe  bele tettem a kekszmasszát. Jól ellapogattam a tetejét , mikor már kihűlt akkor készítettem el a tortabevonót és ráöntöttem a tetejére. Kicsit hagytam hogy hűljön majd hűtőbe tettem, másnap szeleteltem.  

                            Jó étvágyat kívánok!                                            

2011. november 21., hétfő

Túróval töltött burgonya

                                                                               
Hozzávalók: 4 nagy vagy 8 kisebb burgonya, 25 dkg tehéntúró, 5  dkg margarin, 2 tojás,   1-1 csokor kapor, snidling meg petrezselyemzöld, ízlés szerint só, törött bors 1/2 pohár tejföl, . 
🌸
Elkészítése:   A burgonyát  héjában megfőztem , majd tisztítás után hosszában   félbevágtam és üregeket kapartam ki. . Az áttört túrót simára  kevertem a tojássárgával, 5 dkg. puha margarinnal  fél pohár tejföllel, 2 tojássárgájával, sóval ,  apróra vágott zöld fűszerekkel és a tojás felvert habjával jól kikevertem.  A burgonyák üregét megtöltöm a túrós krémmel   és  margarinnal kikent tűzálló tálra egymás mellé raktam a töltelékre kevés tejfölt tettem. Köré szórom a burgonyaforgácsot. Kevés vizet öntöttem alá és előmelegített sütőben kb. 20' sütöttem. 
(snidlingem nem volt itthon így negyed fej vöröshagymát apróra vágva, száraz kaprot és petrezselymet tettem  ízesítésnek )
Jó étvágyat kívánok !

Íme karácsonyi sütemény kínálatunk !

Lehet választani  ! Pár nappal ezelőtt  kértem hogy akinek van jó karácsonyi sütemény ajánlása küldje el majd itt  közreadjuk. Köszönöm  hogy időt szántatok rá és  elküldtétek ! Tessék lehet választani ki mit szeretne sütni?!
1. Martinelli:                                              Mézes pogácsa
                                                                                
2. Mesi:                                            Evetke diós hókiflije
                                                                             
3. Gerdi:                                           Diós- barackhabos -isler
                                                                            
4. Marisz57:                                               Karácsonyi mézes
                                                                             

5.Szabina:                                                  Pozsonyi kifli
                                                                             
6.Éva:                                                            Kókusz kocka

7. Trollanyu:                               Göngyölt diós marcipános linzer 
                                                                                                                                               

2011. november 18., péntek

Hétvégén teljes lesz a család !

A hétvégén megtelik élettel a lakásunk, jönnek haza a gyerekek családostól  és természetesen a kis unokám ! Már nagyon várom őket, az elmaradt családi ünnepet tartjuk meg. Nem sok ez a pár nap amíg itthon lesznek, de  egy kicsit feltöltődök.  Adok is és kapok is sok szeretetet ! Beszélgetünk megint a kis unokámmal, egyre többet beszél jobban mondva ő  mondja a magáét, van mikor nem értjük meg. A lányom mesélte, hogy ha esetleg nem tudja megértetni magát  egyre hangosabban mondja , mérges.  Igyekszik nagyon bármit mondunk utánozza az értelmét még nem tudja, csak gyakorol.  Most csináltak a bölcsibe fényképet  tegnap láttam  skypon, de ott azért nem éles annyira a fotó, alig várom hogy láthassam rendesen. Na, majd holnap  meglátom !Már az ablakban szoktam  nézni várni őket , hogy mikor jönnek és ha meglát integet dobja a puszit!
Minden kedves  olvasómnak 
                                                                             
                                                                               

Pirított dió

Köszöntöm  blogom két  új olvasóját  Mariát és matildot olah!

                                                                                 
Ez most egy nassolni való édesség! Ma vettem diót  az ünnepekre / hogy milyen drága!/, egy kicsit  elvettem belőle!
                                                                                                                                                                
Hozzávalók:   megpucolt dió, cukor, kevés margarin, szezámmag
🌸
Elkészítése: a diót kevés vízben  feltettem egy egész kevés ideig főni, majd leszűrtem, kristálycukorban megforgattam és hagytam 1-2 óráig  száradni. Ezután  egy edénybe kevés margarint melegítettem és bele  öntöttem  a  cukros diót kavargattam mikor már karamellizálódott levettem a tűzhelyről és kevés szezámmagot szórtam  rá  megforgattam az egészet és egy alufóliára borítottam. Óvatosan szétszedtem a diót és   hagytam hűlni! 
                                        Jó étvágyat kívánok !                                      

2011. november 17., csütörtök

Nonpluss ultra /ismét/

Nagyon finom ez a sütemény ! Még egy előnye van hogy  dobozban eltartható. Hétvégére készítettem ,   már egyszer leírtam a receptjét ITT.      
                                      Jó étvágyat kívánok !                               

Csirkepörkölt tarhonyával

 Hozzávalók:csirke bármelyik "alkatrésze" jelen esetben szárnya, zsír, vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, csípős paprika. 1 csomag tarhonya , ízesítőként :őrőlt bors, só, petrezselyem.
Elkészítése: Pörköltet: a szokásos módon elkészítem: zsír-kevés olaj megforrósítva rá a kockára vágott vöröshagyma összezúzott fokhagyma, kevés párolás után rászórom a pirospaprikát ,őrölt borsot ,sót , csípős paprikát és felöltöm annyi vízzel hogy ellepje.  Készre főzöm.
Tarhonyát : kevés olajat melegítek amiben megpirítom a tarhonyát majd  rászórom az ízesítőket  és felöntöm annyi vízzel hogy jól ellepje sőt kicsit többet. Mikor már fő letakarom fedővel  elzárom alatta a lángot és fedő alatt hagyom hogy megpuhuljon. Ez kb. 20'  Céklát ettünk  hozzá !
                              Jó étvágyat!                                            

2011. november 16., szerda

Köszöntelek blogom új olvasója Aniko Biro és Mandala !



                                                                               
 Blogom minden kedves  olvasójának a figyelmébe  ajánlom ! Több  blogon  indítottak játékot az elmúlt napokban . Aki szeret játszani   annak érdemes  ezekbe a blogokra ellátogatni amit  az  oldalsávomban   megtaláltok!                                                                      

Még van időnk választani !

 Arra gondoltam hogy  könnyebb legyen a választásunk a karácsonyi ünnepekre  való sütési  készülődésre, akiknek van jó karácsonyi receptje   küldje el  email címemre !  Nem jutalom jár érte, hanem esetleg jó ötletet adunk egymásnak abban hogy  mit is süssünk !  Olyan süteményes recepteket küldjetek aminek az elkészítése egyszerű és leginkább karácsonyra szoktátok megsütni! Az sem baj ha  esetleg ugyanazt a süteményt többen is elkülditek, hiszen már többször megbeszéltük   hogy "ahány ház annyi szokás". A süteményről  küldjétek el a fotót és a linkjét  nov.21./vasárnap/  éjfélig.    Majd  ezután megjelentetem  a fotókat és a linkeket , ami alapján választhatunk hogy mit is  süssünk karácsonyra !     Ha tetszik az ötletem  jelezzétek  megjegyzésben, és küldjétek a sütiket   az email címemre: dobany.eva@freemail.hu                                                                        

2011. november 15., kedd

Csokoládés-körtés-túrós pite

Évek óta  részt veszek azon az akción mikor margarinos vonalkódot kell gyűjteni és recept könyvet lehet nyerni! Az elmúlt héten kaptam meg a legfrissebb   kiadást amiből ez az első sütemény amit kipróbáltam!🍐

                                                                             
Hozzávalók a tésztához: 14 dkg. margarin, 7 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 20 dkg liszt, 2 dkg. kakaó.
A töltelék hozzávalói:  50 dkg. túró, 3-4 db körte, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg. margarin, 5 dkg. porcukor, 3 tojás. 

🌻

Elkészítése: A tésztához a lisztet, a margarinnal, a kakaóval  és a porcukorral egy tálban elmorzsoltam, majd a tojássárgájával tésztává gyúrtam. Lisztezett deszkán a formának  megfelelő méretűre kerek lapra nyújtottam mellyel kibéleltem a pite formát, a felesleges részt levágtam.
A túrót az ízesítőanyagokkal elkevertem, a margarint a fele cukorral és a tojássárgájával jól felhabosítottam, a másik felét a cukornak a fehérjével habbá vertem. Mindet egy tálban összedolgoztam, majd a tésztára egyenletesen elsimítottam. ( a töltelékbe  kb. 3 dkg. csokoládét összetörtem és azt is belekevertem). A körtéket meghámoztam,  félbevágtam és kimagoztam majd a túrókrémre fektettem. Előmelegített sütőben 160 fokon 40' sütöttem.

Jó étvágyat kívánok !

Zöldbabfőzelék fasírttal

 Hozzávalók a főzelékhez: zöldbab/fagyasztott v.üveges/ 1 fej vöröshagyma, tejföl, só, pirospaprika, őrölt bors kevés olaj 1 evőkanál liszt.
Fasírt hozzávalói: darált hús, vöröshagyma, fokhagyma, száraz zsömle, tojás, őrölt bors, só,pirospaprika.
Elkészítése: a főzelék elkészítéséhez  a vöröshagymát apró kockákra vágom kevés  olajat megforrósítok amin a vöröshagymát kissé megfuttatom, majd pirospaprikát borsot szórok rá . Ezután bele teszem a zöldbabot felöntöm annyi vízzel hogy jól ellepje sót teszek bele és puhára főzöm. Ezután a tejfölt elkeverem 1 evőkanál liszttel  amit  hozzá öntök  és készre főzöm.
A fasírthoz beáztatom a zsömlét . Kevés zsírban megpirítom az apróra vágott vöröshagymát. A beáztatott zsömlét kifacsarom  hozzá teszem a darált húshoz amihez hozzá teszem a vöröshagymát, 1 cikk fokhagymát lereszelve, pirospaprikát , sót, őrölt borsot és 1 db tojást. Az egészet jól összegyúrom kis apró húspogácsákat csinálok amit prézlibe forgatok és forró zsírban megsütöm.
Jó étvágyat!

Köszöntelek blogom új olvasója Éva Kovács!

                                                                               

2011. november 14., hétfő

Virsli vajastésztában

                                                                                                                                                                           
Hozzávalók:  Bolti mirelit vajastészta,  virsli,  1 db tojás, sajtot is lehet rászórni keveset .
Ízesítésnek : mustár, majonézes torma, kecsap.
Elkészítése: A mirelit vajastésztát  szobahőmérsékleten  állni hagytam  hogy felengedjen, majd 2 mm vékonyra nyújtottam. Kb. 10 cm hosszú és 2  cm széles  szalagokat vágtam belőle. A virslit ketté vágtam  belecsavartam a tésztába a  két végénél a tésztát tojással megkentem és összenyomtam. Tepsibe pakoltam az  egészet  tojással megkentem, forró sütőben sütöttem  kb. 15'. Mustárt, majonézes tormát  és kecsapot  tettem mellé.😋
Jó étvágyat!

2011. november 13., vasárnap

Nyertem !

Szeretném először köszönteni  blogom új olvasóit  Kriát és Nórát !
                                                                                   
Meglepetés ért a mai napon  mikor megtudtam , hogy  tegnap   Kria blogjátékán kisorsolásra került a nevem!  Szeretek játékokra jelentkezni  és nagyon tudok örülni ha esetleg sikerül  nyernem !

Fehér kenyér/ ismét/

 Augusztusban sütöttem fehér kenyeret az is nagyon finom volt! Most találtam egy másik receptet ezt is kipróbáltam csak azért hogy összehasonlíthassam hogy melyik a jobb?
                                                                                   
Hozzávalók: 1 kg liszt, 4 dkg. élesztő, 4-5 dl langyos víz, 2 dkg. só, 5 dkg. olaj, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál tejpor.
😉
Elkészítése:   A lisztet egy tálba tettem aminek a közepébe  üreget csináltam  ebbe öntöttem kevés langyos vizet a cukrot és az élesztőt belemorzsoltam. Kicsit hagytam hogy felfusson, majd bele szórtam a tejport a sót  és az olajat valamint a langyos víz többi részét és jól bedagasztottam a tésztát.  Letakarva kb 45' hagytam hogy duplájára dagadjon . Ekkor kiborítottam egy lisztes deszkára kicsit átgyúrtam és tepsibe pakoltam  megformáltam letakarva még 20' hagytam. Közben a sütőt előmelegítettem.  Ezután a kenyeret kicsit megvagdostam langyos vizes kézzel átsimítottam a tetejét és a sütőbe tettem 200 fokon 45' sütöttem egy kis vizet öntöttem a tepsi alatt lévő  edénybe. Mikor megsült vízzel megint lespricceltem.
(Az előző fehér kenyerem  is nagyon finom volt, de talán ez még jobb! Amit most elkészítettem csak 1/2  adagból készült !  )
            Jó étvágyat!     

Köszöntelek blogom új olvasója bemka !

                                                                           

2011. november 12., szombat

Születtem november 12.

 Megmutatom a" finom de csálé " süteményemet.  A receptet és a szép fotót megnézhetitek Illéskrisznél !  

                                                                                                                                                               

2011. november 11., péntek

Ez nem volt az én napom !

Tudom a mai nap különleges nap volt a dátumok tekintetében ! Ez nekem mégsem volt egy szerencsés! Nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni , sőt ennyi bajom legyen csak !  Amit készítettem délre rakott  metéltet az sem sikerült úgy ahogy szerettem volna. Bár feltettem fotóval , de később le is vettem mert zavart. Nagyon finom volt de nem volt fotogén.  Holnapi napon van a szülinapom .
Mivel a gyerekek  a jövő hét végén jönnek köszönteni minket   a férjuramnak   24-én  van  , ezért úgy gondoltam hogy meglepem magamat azzal a finom süteménnyel amit kiválasztottam már régebben. Mit mondjak? Megleptem magam kellően. Amit én idegeskedtem vele ne tudjátok meg! Mindent úgy csináltam ahogy le volt írva. Vagy nem?
Egy kakaós tészta meggybefőttből  egy zselés krém, tejszínhab. Ez volt az összetevője. Mindent kihűtöttem, és mikor pakoltam össze, még az hogy pakoltam előkerestem egy szép tálcát tortapapírt rátettem elkészítettem mindent ahogy kell. Már mikor a meggyzselét rátettem gyanús volt mintha csúszott volna, erre még tejszínhabot pakoltam még akkor is úgy ahogy kinézett, mikor aztán a tészta másik felét rápakoltam akkor hátrafelé csúszott.Erre még rá kellett tenni egy sor meggyet majd tejszínt. Akkor már láttam hogy háromfelé csúszik az én "szép" szülinapi sütim.Még jó hogy a férjuram nem volt itthon legalább nem okoskodott. Annyi édességet nyalogattam közben mert már nem tudtam mit csináljak vele, körbe felszedtem kiskanállal és "muszáj "volt megenni.Vércukromnak annyi! Rátettem azért a tálcára és betettem a hűtőbe. Férjuram mikor hazajött és benézett a hűtőbe , mondtam hogy "gyorsan csukd  be  nehogy kijöjjön a sütemény". Így ilyen formában biztos nem fényképezem le, egy pár kockát megpróbálok holnap bemutatni. Most is csak azt tudom mondani hogy fogalmam sincs mit rontottam el, az íze nagyon finom !
                                                                           

Köszöntelek blogom új olvasója tücsi !

                                                                                     

2011. november 10., csütörtök

Köszöntelek Emerencia és bibimoni blogom új olvasói !

                                                                           

Játék !

Nagyon aranyos játék van Colette blogján ! Részletekért nézzetek be hozzá !
                                                                           

Köszöntelek blogom új olvasója Desszertke !

                                                                                   

Diós karácsonyi figurák

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • fél teáskanál sütőpor
  • 25 dkg margarin
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojássárgája/fehérje kenésre/
  • 1 citrom reszelt héja
A kenéshez és szóráshoz:

  • 1 tojásfehérje
  • 8 dkg darált dió
  • 8 dkg kristálycukor
Elkészítése: A hozzávalókat jól összegyúrtam és hűtőbe tettem 1/2 órára.  Ezután lisztezett deszkán 1/2 cm vastagságúra nyújtottam a tésztát majd kiszaggattam különböző karácsonyi figurákkal. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam  úgy hogy  először tojásfehérjébe majd a diós-kristálycukorba mártottam a tészta tetejét. Előmelegített sütőben 200 fokon 15' alatt megsült. 
                                     Jó étvágyat kívánok !                               

Köszöntelek blogom új olvasója Lily !

                                                                               

Székelykáposzta


 Hozzávalók: 1/2 kg. sertéshús/comb vagy lapocka/,1 db vöröshagyma,1cikk fokhagyma,fél-fél db paradicsom,paprika, pirospaprika, só, bors, zsír, 60 dkg. savanyú káposzta,1 kisdoboz  tejföl.
Elkészítése:  A sertéshúst apró kockára vágom. A zsírban megdinsztelem a kockára vágott hagymát, beleteszem  a feldarabolt paradicsomot, paprikát, kicsit dinsztelődik.Ezután  megszórom  pirospaprikával, borssal  és  bele teszem a sertéshúst megsózom  felöntöm  kevés vízzel .  Mikor már egy kicsit főtt akkor teszem bele a savanyú káposztát / amit előtte én átszoktam kicsit mosni/ és ezután  együtt főzöm. Mikor már jó puha a hús és a káposzta is  megfelelő   beleteszem a tejfölt  és készre főzöm.
                                   Jó étvágyat!                                            

2011. november 9., szerda

Paradicsomos pizzarudak


 Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt+a lisztezéshez
  • 1 teáskanál száraz élesztő
  • 1 teáskanál só
  • 2,5 dl langyos víz
  • fél teáskanál szárított oregánó
  • fél dl olaj
  • kb.2 dl pizzaszósz
Elkészítése:Egy tálban  összekevertem a
lisztet az élesztőt sót és az oregánót.
Hozzáadtam a vizet az olajat és alaposan  össze-
gyúrtam. Konyharuhával letakarva meleg helyen  30-40 perc alatt a duplájára kelesztettem. A megkelt tésztát lisztezett felületen 1 cm vastag téglalappá nyújtottam és 1 cm. széles  csíkokat vágtam.Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Pizzaszósszal megkentem  volt egy kis reszelt sajtom itthon rászórtam .Előmelegített sütőben 200 fokon 20' alatt készre sültek.😋
Receptes újságból  készítettem most  először így csak fél adagot mertem sütni, de nagyon finom lett!
/Amit a hozzávalóknál  leírtam  az egész adag!/  
                                 Jó étvágyat!                                     

Pizzaszósz házilag !

  Hozzávalók:

Elkészítése:
Az olajat felforrósítom, amibe  az apró kockára
vágott vöröshagymát teszem, majd az  összezúzott
fokhagymát. Hozzá öntöm a paradicsompürét, megsózom, borsot és a gyömbért bele teszem és felöntöm kb.1 dl   vízzel. Hagyom kicsit főni hogy besűrűsödjön. Ezután tehetem a tésztára.
(Ez a mennyiség elég egy kerek pizza tésztájára és 46 Ft volt a paradicsompüré amit megvettem hozzá.)
Házilag készített mindig jobb!