2020. január 19., vasárnap

Ami régóta foglalkoztat...

... azt is mondhatnám hogy kicsit bánt.  Közel 10 éve  annak hogy elkezdtem a bloggal foglalkozni ami számomra  egyfajta kikapcsolódást  szórakozást  jelent azóta is. Kötődök a  már ismert blogokhoz  akik hosszabb rövidebb szüneteket tartanak azokhoz is benézek időnként hátha visszatértek? Azt nem lehet mondani jelen időben hogy aktívak lennének még azok sem akik azért írnak bejegyzéseket. Ezt már több helyen  is  olvastam mindenki hiányolja  a mások jelenlétét.Hogy ennek mi az oka  ? Fogalmam nincs, de az hogy  megnézem a másik bejegyzését sőt még kommentet is írok és azt nem teszi közzé az már kicsit bosszant de erre sem tudom a választ hogy miért? Csak gépiesen írják a bejegyzést teszik ide a blogra meg a többi közösségi oldalakra  és az hogy az a kevés ember aki benéz hozzájuk  arra nem méltatják hogy legalább  egy "vigyorgó figurát" tegyenek oda megköszönés helyett ! Arra már nem is számítok hogy  viszonozzák a bloglátogatást. Lehet hogy én vagyok az érzékeny?  Ha az ilyen blogokat nem látogatom ezután akkor én is olyan vagyok mint ők, pedig  sokszor megfordult már a fejemben. Sajnálom hogy ennyire lemorzsolódott a régi társaság a blogjátékokról már nem is beszélve.

19 megjegyzés:

Kincse írta...

Vannak bajok a blogolási morál körül jócskán.
Bár ott nem lehet erőltetni a viszont figyelmet, ahol nem akarják, ezért én lelépek onnan, ha ezt tapasztalom, és sírjon magában, ha nem látogatják elegen. :)
Nálad mi váltotta ki, hogy moderálod, és külön engedélyezned kell a kommentek megjelenését? Ez valamelyest lassítja a kommunikációt.
Én egy elég ellenséges blogtérről jöttem ide, és nem jöttek utánam a trollok, tehát nem zaklatott még senki ezen a területen.
egyébként azért látogatom a blogod, mert sokszor találok alkalmas receptet, jó technikával szelektálod a neten megjelent temérdek receptet.

Éva írta...

Kincse most egy ideig biztos hogy nem nézem ezt a pár blogot.Még a kezdeteknél így lett beállítva a blogom. Köszönöm!

Katalin írta...

Egyetértek veled Éva, én is hasonlóképpen jártam már. Volt már olyan, hogy írtam valakinek megjegyzést, kétszer, háromszor, de ő soha nem válaszolt vissza, akkor egy idő után meguntam ezt, és már nem írtam be neki.
A játékkal kapcsolatban is úgy gondolom, hogy nagyon jók és szórakoztatók voltak régen, de mostanra sajnos teljesen megszűntek. Pedig csak kis időt és energiát kellett rájuk fordítani. Már több mint egy éve indítottam utoljára játékot a blogszülinapomon, de veled együtt csak ketten játszottatok, pedig én nagyon ötletesnek tartottam 😊 Másoknál is mindig szívesen jelentkeztem játékra. Jó lenne, ha valaki visszahozná a játékkedvet...

MrsSame írta...

Azt hiszem ma nem véletlenül tévedtem erre. Sajnos ez a megfelelő szó rá. Már több mint egy éve nem raktam fel bejegyzést a blogomra. Nem hagytam abba sütést, főzést, csupán máshova töltöm fel őket. Mindig tervezem, hogy bepótolom a hiányokat, de igazán sosem tudok rá sort keríteni. Mindig úgy érzem nincs mindenre időm amire szeretném. Sőt szívesebben készítem el a receptet, mint hogy nekiálljak leírni. A heti egy receptet töltök fel arra a másik oldalra, de kb 100 feltöltetlen receptem így is tuti van. Nem tudom eredetileg mi váltotta ezt az egészet ki nálam. Hiányzik a közösség, a játékok nekem is,de tudom hogy mostanában ugysem tudnék több időt rászánni.
Valamit hiányok, keresek a blogomban, de egyszerűen nem tudom megfogni olyan illékony ez a gondolat. Mivel olyan hatalmas gyűjteménnyel rendelkezem még azt sem mondhatom,hogy átköltöztetem vagy megváltoztatom a dolgokat. Hatalmas munka lenne. Egyszer talán... Addig is dédelgetem az emlékeket és jó szívvel gondolok rátok. Néha pedig benézek, még ha nem is hagyok nyomot magam után.

Kincse írta...

Éva, Katalin, és MrsSame, ha gondoljátok, csinálhatjuk intenzívebben a Juntos oldalon a közösségi programokat.
Az biztos, hogy nem tudunk 100 felé szakadni, tehát nem kell olyan nagy létszám, amitől jól érezzük magunkat.
Aki akar, jelezheti melyik blogját vegyem fel a közös Juntos oldalra, és ott figyelhetitek egymást.
Régebben egy másik blogközösségben, ami sajnos megszűnt, volt egy mese-blog,amit többen írtunk, itt is jelezte már Szabó Endre fotóblogos, hogy szívesen írna bele, de hát ahhoz, hogy elinduljon, többen kéne figyelni egymásra, minden erőlködés nélkül azért, hogy jól érezzük magunkat.

Éva írta...

Katalin akkor ezzel nem vagyok egyedül nekem az esik rosszul hogy még a kommentemet sem jeleníti meg. A játék sokat foglalkoztat lehet hogy keresek valami jó témát 2-3 játékos csak jön?
MrsSame örülök hogy itt vagy, amikor van időd meg ihletésed majd blogolsz addig is mi várunk türelmesen és gondolunk rád.
Kincse köszi az ötletet, a Juntos oldalon blogom már szerepel !

aranyos fodorka írta...

Be kell valljam, én a magam kedvére írom elsősorban a blogomat, de NAGYON örülök, ha benéz hozzám valaki és ráadásul üzenetet is hagy. Én azt a módszert választottam, hogy csak a 2 napnál régebbi anyaghoz írt komment kerül ellenőrzésre, és ezt nem tartom rossz megoldásnak. Azért nem hagyom "az ajtót" teljesen nyitva, mert voltak kommentek régi anyagokhoz, melyeket végülis nem jelentettem meg - okkal.
Én a "játékokat" nem szeretem, de azokhoz a blogokhoz, melyeket rendszeresen olvasok (igaz nincs sok), szoktam kommentelni is, hiszen van véleményem, mondanivalóm a blogíró témájához.
DE! Szerinte, ha nincs kedved írni, akkor ne írj ! Ez nem kötelező - ez játék, szórakozás, valamiképp "üzenet a jövőnek" - szóval nem olyan, mint egy hajdani iskolai dolgozat, amit kötelező volt megírni és az ember rühellte, ha kettes lett. ...
Egyébként véleményem szerint a blogolvasókat és részben a blogírókat is magába szippantotta a FB. Nem értem ugyan miért, mert én egész jól megvagyok nélküle - de ez az érzésem. Lelkük rajta. Legyenek ott, ha ott jobban érzik magukat. Én megmaradok blogosnak. És te is azt tedd, amihez kedved van ! Semmi sem kötelező az életben, csak egy....

Ilona írta...

Kedves Éva!
Megértelek és igazat is adok. Pedig mindig olvasom a recepteidet, sokat el is készítettem a családomnak. Most itt az alkalom, hogy ezt meg is köszönjem. Sajnálnám, ha megszakadna.

Évi - Ízek és utazások írta...

Sajnos, nekem mostanában már nincs időm, kedvem recepteket feltöltögetni, de ha nem is hagyok kommentet, mindig benézek ide is. Nálam csak figyelmetlenségből adódhatott, ha bármikor is bárki hozzászólását kihagytam, vagy nem reagáltam. De azt hiszem, nekem olyan beállításom van, hogy automatikusan meg is jelenik a hozzászólás.
Azon túl, hogy sokan nem méltatják annyira se a másikat, hogy hozzászóljanak, szerintem ma már megváltozott a közösségi felületek használata. Nem olyan, mint 10 éve. Egyre többen használják a facebook-ot, és még annál is többen az instagramot. Azokon a felületeken vannak jelen, ott várják a "közönséget" és ott indítanak játékokat. Bevallom, nekem is könnyebb csak egy fotót rövidebb leírással feltenni.
Bár nagyon sajnálom, hogy ezen a felületen én sem vagyok aktív, sőt... De egyszerűen más az életem, mint amikor elkezdtem. Örülök, hogy ha munka után még elkészítek valamit, és arra már nincs időm, türelmem, hogy még szépen tálaljam, lefotózzam. Pláne, hogy az esti fények nálam nem alkalmasak fotózásra. Mindig tervezem a visszatérést, mert lelki feltöltődés volt nekem csinálni a blogot. Tudom, hogy nálam ezerszer profibbak vannak, de pont ez a közömbösség, kevés látogatószám is hozzátett ahhoz, hogy már kevésbé van kedvem csinálni.

Éva írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Éva írta...

aranyos fodorka valamit félreértettél én is a magam kedvéért csinálom és eszembe nem jutott hogy bezárjam a blogot. Engem főleg az dühített fel hogy írtam kommentet és nem jelenítették meg magyarán szólva nem kérnek a jelenlétemből:)
Ilona köszönöm gyere szívesen látlak remélem még egy ideig tudok olyan recepteket ötleteket mutatni amik érdemesek a próbafőzésre-sütésre!
Évi megértelek , blogodat majd folytatod ha több időd lesz.A többi közösségi oldalt amiket írtál azok inkább a fiatalabb korosztály és az okos telefon tulajok tere.( Hozzájuk én már nem tartozom.)

Vera írta...

Látod majnem mindenkinek ez a gondja, problémája, és fel -fel vetik,, hogy milyen kevesen blogonak, irnak és a bejegyzések is milyen kevesen vannak...Mégha azt is mondogatjuk, hogy magunknak irjuk,,,nem csak magunknak...
Ha csak magamnak irnám, bezárnám, amit csak én olvasok...
Párom is mindig mondogatja, hogy magadnak irod, és azért hogy tudd majd visszaolvasni...én meg azt mondom, hogy ez igy nem igaz....Ilyenkor csak vigasztaljuk magunkat... ugy érzem...
Más fözős blogot nem szoktam olvasni, mert egyszerűen fözök és sütök..minél kevesebbet legyek a tűzhely mellett, viszont sok érdekes és gyors kajákat, sütiket találtam nálad,, ráadásul megtiszteltél, és megnézted, ki az aki neked esetleg néha ir...és ez nagyon fontos..és viszont is meglátogatsz.Szerintem kell ez a kölcsönösség is... vagy jó lenne..Sok blog író még arra sem veszi a fáradságot, hogy megnézze, ki az a szerencsétlen aki ir neki kommentett..amiből ugy is kevés van... és ha netán elolvassa hetek múlva kiteszi... Nem tudom hogy miért kell a moderálás...tudom te megirtad miért, én nekem nem tetszik...
Olvaslak... ritkán irok én is, sokszor írtam is már el veszi a kedvem ez a nagy érdektelenség..de mindig arra gondolok, előbb-utobb visszatér a blogvilágba az élet,..Játékban soha nem veszek részt, nem vettem részt...de figyeltem az alakulását...További sok sikert Éva!

Éva írta...

Vera köszi hogy megosztottad véleményedet hasonlóan vélekedek én is.Tartsunk ki , most jó volt kiírni magamból az élet megy tovább én biztos gyakran benézek hozzád és csodálom szép kézimunkáidat amihez további sok sikert és jó egészséget kívánok!

Okki írta...

Azt vettem észre, hogy az utóbbi években sokat változott a blogvilág. Eleinte, amikor én is elkezdtem blogolni, ennek már 9-ik éve, nagyon sok blog volt aktív, és látogattuk is egymás blogját és véleményeztük a közzétett recepteket. Mostanra már számos blog inaktív lett, párat le is töröltek. Ami engem illet, továbbra is szeretek blogolni, fontos része a mindennapjaimnak, csak sajnos nem tudok elegendő időt ráfordítani. Sokszor előfordul, hogy csak átfutom az olvasnivalók listáját azzal a gondolattal, hogy majd később bemegyek mindenkihez és megnézem mi finomat készített. Majd úgy eltelik az idő, hogy nem hogy később, de napok is eltelnek úgy, hogy nem tudtam megnézni ki mit tett közzé. És látszik a bejegyzéseim számán is, hogy alig jut idő rá, pedig nagyon sok recept vár közzétételre.
Én nyitott vagyok a játékokra is, mert annak idején szerettem őket, sokban részt vettem, csak az a fránya idő.....

Éva írta...

Okki aki még aktív dolgozó annak természetes hogy nem tud annyi időt tölteni a gép előtt, köszi hogy megosztottad véleményedet:)

sucika írta...

Kedves Éva!
Én 8 éve kezdtem blogolni, oktatás témában, másfél éve honlapot működtetek, de épp azon gondolkodok, hogy talán a blogot is lehetne párhuzamosan vinni. Csak nem tudom, van-e értelme a kettőnek. Viszont itt látom, hogy milyen sokan látogatják még most is. A honlapról ezt nem tudom, biztos van ott is statisztika, csak én nem tudom, hogy hol van.
Visszatérve, mert kicsit elkanyarodtam. Sok-sok blogos ismerősöm lett ott az elején, akik közül csak te és még egy ismerősöm van, aki még most is blogol. A többiek hogy miért hagyták abba, nem tudom. Én legalább kiírtam, és aki akar, átjöhet a honlapra. Viszont az elmúlt másfél évben bár olvasták itt a blogon a bejegyzéseket, hozzászólást senki sem hagyott. Én is sokszor gondolkodok, hogy mi ennek az oka. Ahogy te is írtad, egy nevetős fejet tényleg írhatna, főleg, ha tetszik, és felhasználja. Én itt vagyok, hetente kétszer igyekszem ránézni a blogra, és gyakran írok is hozzászólást. Rám számíthatsz a továbbiakban. Néha viszont nincs időm, és akkor sajnos kimarad a blog. :) :)

Éva írta...

sucika kedves vagy hogy meglátogattál sokszor gondoltam rád kedves bejegyzéseidet olvasva mindig arra gondoltam hogy milyen jó lenne az én unokáimnak is egy ilyen kedves kreatív tanító néni. Tudom sok időd mostanában biztos hogy nincs munka unoka család de szerintem is érdemes lenne blogodat tovább folytatni.Honlapodat is megnéztem de az már inkább szakmai. Köszönöm hogy időd szántál és megosztottad véleményedet gondolataidat.

aranyos fodorka írta...

Igen, én azt olvastam ki a soraidból, hogy a saját blogod látogatottságával, kommentjeivel van gondod - mert ez általános jelenség, mindenki panaszkodik erről, hogy megváltoztak a dolgok.
Hogy őszinte legyek én túl sok helyen nem kommentelek, és nekem nincs is negatív tapasztalatom e téren, de ha esetleg mégis ez történne, hogy én írtam, a blog tulajdonos meg nem válaszolt, hát akkor én többet nem "fárasztom" ott magam. Ami egyébként nem azt jelenti, hogy nem olvasom, mert a válasz hiányától függetlenül lehet egy blog jó is.

Éva írta...

aranyos fodorka ezután én sem kommentelek ezeken a helyeken, az hogy nem válaszol egy dolog de még amit én írtam azt sem jeleníti meg ez bánt:)