2021. január 2., szombat

Lencsegulyás "Ízőrzők" Kóka

 Hosszú évek óta hagyományos lencsefőzeléket készítem  az év első napjára ! Most úgy gondoltam ideje kicsit változtatnom annyiféle -fajta  változatát olvastam az utóbbi időben a lencse elkészítésének. Nekem ez a változat tetszett meg amit most  próbaként  elkészítettem igaz ezen is kis változtatást végeztem de  csak  azért hogy férjuramnak is kedvében járjak😁


Hozzávalók: 30 dkg lapocka , 20 dkg lencse,  1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma,  szalonna, őrölt bors , piros paprika, sárgarépa, gyökér, zellergumó, petrezselyem, őrölt kömény, babérlevél,(fűszerezés ízlés szerinti mennyiségben, a zöldségből 1-1 darabot használtam most )

🍀

 Elkészítése: Lencsét előzőnap  beáztattam. Szalonnából két vékony csíkot vágtam amit bevagdaltam és kevés zsíron kisütöttem. Vöröshagymát foghagymát megpucolás után felkockáztam és a  szalonnára  tettem dinszteltem megszórtam paprikával és őrölt borssal   kevés vizet öntöttem rá és a feldarabolt húst hozzátettem sóztam kis ideig együtt főztem.  Ezután öntöttem hozzá a lencsét és a többi fűszereket majd felöntöttem annyi vízzel ami jól ellepte és  hagytam főni. A zöldségeket megtisztítottam és felkarikáztam petrezselymet apróra vágtam. Mikor már kezdett puhulni a lencse és a hús akkor tettem hozzá a zöldséget petrezselymet  kevés csípős paprikát is  szükség szerint lehet rá önteni még vizet is és készre főztem. Nagyon finom  egytálétel szerintem  a jövőben váltok erre a változatra😊

Jó étvágyat kívánok!

7 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon finom, gazdag lencsés tállal köszöntöttétek az új évet :-)

Évi - Ízek és utazások írta...

Békés, boldog új évet kívánok Neked és családodnak. Nagyon finom lehet ez a lencsegulyás. Én évente többször is eszek, mert imádom a lencselevest. :)

Éva írta...

Katalin köszönöm de ahogy láttam nálad is hasonló finomság készült!
Évi nagyon szépen köszönjük. Most nekünk is jut még egy adag későbbre amit mélyhűtőbe tettem:)

Tiffanylda írta...

Nagyon finom lehetett, mint egy lencseleves, csak "sűrű módon" elkészítve.:)

Éva írta...

Tiffanylda köszi valóban finom volt bár levest én nem szoktam lencséből csak főzeléket , de ez a változat ízlett mindkettőnknek!

Szera írta...

Nyammmm. Vegánosítom. 😉

Éva írta...

Szera váljon egészségetekre!