2017. július 22., szombat

Félbarna kenyérke

Azért becéztem mert kicsi:)
                                                                               


Hozzávalók:  10 dkg tk. liszt, 15 dkg  finomliszt, 1 dkg élesztő, 1 tk.só, csipet cukor, 2 evőkanál tejföl+ annyi víz hogy 2 dl legyen a folyadék, 3 evőkanál olaj, szórásra : szezámmag, köménymag
                                                                           

Elkészítése: Kétféle lisztet a sóval összekevertem. Liszt közepébe mélyedést csináltam amibe belemorzsoltam az élesztőt nagyobb bögrébe tettem a tejfölt ráöntöttem annyi vizet hogy 2 dl legyen a folyadék és belekevertem  az olajat  is  ezt a keveréket öntöttem apránként az élesztőre és közben gyúrtam dagasztottam a tésztát. Letakarva hagytam duplájára kelni.  Enyhén lisztes deszkán átgyúrtam a megkelt tésztát  kezemmel kicsit ellapítottam ezután felgöngyöltem és sütőpapírral bélelt kis méretű sütőformába tettem ahol még 30' pihentettem. Bevagdostam a tetejét vizes ecsettel átkentem és magokkal beszórtam előmelegített sütőben 200 fokon 35' sütöttem. Mikor kivettem a sütőből vízzel spricceltem le.Rácson hagytam hűlni.(Kíváncsi voltam  a kisült kenyérke súlyára  :50 dkg .)
Jó étvágyat kívánok  !

1 megjegyzés:

Katalin írta...

De szép kenyér újra, guszta mint a pékségben :-)