2018. október 9., kedd

Túrós batyu

Ennek a süteménynek az elkészítésével is úgy voltam hogy bár van pár ilyen receptem, de rétesliszttel eddig még nem sütöttem ilyen süteményt😉 Most is mint általában elsőre  fél adagból sütöttem és tettem bele mazsolát is!
Hozzávalók: tészta: 150 ml 2,8 %-s tej, 2 g só, 50 g margarin, 30 g porcukor, 1 felvert tojásnak a fele a tésztába a másik felével kentem, 15 g friss élesztő, 350 g rétesliszt, töltelék: 25 dkg tehéntúró, 20 g búzadara, 10 g vaníliacukor, 45 g kristálycukor, 1 citrom reszelt héja mazsola./9 db lett/
🍂
Elkészítése: Kevés langyos tejbe tettem a cukrot bele az élesztőt  elkevertem pihentettem. Kimért lisztbe tettem a tojást élesztőt maradék tejjel kezdtek dagasztani közben hozzáöntöttem az olvasztott margarint. Mikor már jól bedagasztottam letakarva hagytam kelni kb. 40'. Közben a töltelékhez a hozzávalókat összekevertem. A tésztát enyhén lisztes gyúrótáblára borítottam szögletesre kinyújtottam és késsel feldaraboltam  a tészta széleit vékonyan bekentem a tojással  közepébe egy evőkanál tölteléket tettem majd a tészta csücskeit összefogtam  kicsit tekertem rajta . Tepsit olajjal kikentem ebbe tettem a tésztákat és előmelegített sütőben 180 C fokon 35' sütöttem. Mikor kihűlt porcukorral beszórtam 😋
forrás:innen
Jó étvágyat! 

5 megjegyzés:

Katalin írta...

Réteslisztből még én sem sütöttem, de nagyon fincsi lehet :-)

Monika írta...

Újra: nyami.:)

Éva írta...

Katalin finom volt köszi!
Mamka köszi!

Vera írta...

A túrós batyu mindenképp nagyon finom...Véletlen hozott a párom réteslisztet, nokedlit készítettem, belőle, jobb volt mint a hagyományos lisztből...

Éva írta...

Vera szoktam használni én is általában fele fele arányban de így most csináltam először és nagyon finom volt!