2014. október 31., péntek

Köménymagos stangli "Ízőrzők" Zebegény

                                                                        
Ahogy már írtam többször is  ezeket a recepteket vagy felezni vagy harmadolni kell mivel annyira nagy mennyiségből készülnek vagy mi vagyunk kevesen hozzá ?:-))
                                                                               

Az eredeti receptet  harmadoltam  azt írom le : 
Hozzávalók:
  • 0,68 dl langyos tej
  • 1,75 dkg élesztő
  •  1 mk  cukor
  • 33 dkg liszt
  • 17,5 dkg. margarin
  •   1 mk sertészsír
  •   1,5 ek só
  •   1,75 dl tejföl
  • 1 tojás a tészta kenéséhez és köménymag
Elkészítése:A hozzávalókat összegyúrtam és 40'-re hűtőbe tettem. Ezután  3-4 mm  vastagra kinyújtottam  tojással megkentem  beszórtam a köménymaggal és derelyevágóval vékony csíkokra vágtam. A tepsibe egymástól távolabb tettem . Előmelegített sütőben 200 fokon 15' alatt megsült.Nagyon finom ropogós!😋
Ui: Próbaként sütöttem azért is harmadoltam az eredeti mennyiséget, de úgy írják  ha az egész mennyiségből készítjük /ami 1 kg lisztet jelent/ akkor az összegyúrt nyers tésztából ellehet tenni hűtőbe  és később kisütni!
Jó étvágyat!

2014. október 30., csütörtök

Mit szólnátok hozzá...

ha ebben az évben is megajándékoznánk egymást mint azt már  előzőekben is csináltuk hiszen rövidesen  "Jön a Mikulás" . Most csupán érdeklődöm  hogy mennyire vagytok aktívak ? Aki jó ötletnek tartja csupán annyit tegyen meg hogy  egy igennel jelezzen !  Ha legalább 10 vagyunk szerintem akkor már indulhat az "ajándékozási lánc". Külön bejegyzést  írok majd  és akkor ott jelentkezzetek ! Ha  nincs érdeklődés akkor csupán  "hangosan gondolkodtam":-))
                                                                         

                                                                 

Goldenblog 2014 !

Ebben az évben is mint az előzőben meglepetésként hatott mikor megtaláltam  a felsoroltak között  a blogomat!  Nem is vagyok tisztában azzal hogy saját magamnak kellett volna jelentkeznem vagy ezt valaki  csak felsorolja? Az előző évben is  kellemes meglepetés volt most szintén és az elért helyezésnek is nagyon örültem. Ha kérhetném  és  úgy gondolod  méltó a takarékos konyhám egy szavazatra akkor itt a blogomon az oldalsávban " gasztro kategória"  keressél  és nagyon szépen köszönöm!
                                                                   

Észt kringel /fahéjas koszorú/

Nea  fahéjas finomsága teljesen elbűvölt így nem is vártam sokáig az elkészítésével :-)) "Fahéjat  kedvelőknek" ez a sütemény kötelező !
                                                                         
Hozzávalók: tészta: 30 dkg liszt, 1/2 tk só, 120 ml langyos tej, 1,5  dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, 3 dkg olvasztott vaj,1 tojássárgája, töltelék: 5 dkg puha vaj, 4-5 evőkanál cukor, 3 teáskanál őrölt fahéj.
  
                                            
Elkészítése: A tésztához való alapanyagokat  a szokásos módon bedagasztottam és konyharuhával letakarva hagytam pihenni 1 órát. Közben a töltelék hozzávalóit jól kikevertem.  A tésztát enyhén lisztes gyúrótáblára borítottam ahol átgyúrtam majd kinyújtottam kb. 30x40 téglalap nagyságúra . A fahéjas töltelékkel megkentem egy kanálnyit félretettem belőle. A tésztát felgöngyöltem  majd az egyik végétől kb. 2 cm. középen késsel végig  vágtam a tésztát , ezután az egyik felét megfogtam  a nyitott részt kifelé fordítottam és úgy tettem át a tészta másik felén / egymásba fontam/. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam  koszorú alakban majd a maradék fahéjas tölteléket rákentem a tésztára és 15' pihentettem.  Előmelegített sütőbe tettem ahol 200 fokon 10'sütöttem majd 180 fokon további 15'. Nagyon-nagyon finom! Nem lett olyan szép mint Nea sütije  de az íze  nagyon  finom!
Ui: Ajánlom hogy nézzétek meg az említett blogon a készítési technikát/videó/ érdemes!
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 29., szerda

Zebrakalács

                                                                           
Hozzávalók:/30 cm hosszú/ 35 dkg. liszt, csipet só, 3 ek cukor, 0,8 dl olaj, 1,5 dkg élesztő, 1,5 ek kakaópor, langyos tej/ ez kb. 1,5 dl/, 1 db tojás a nyers tészta lekenéséhez  és 3 dkg olvasztott margarin a kisült tészta kenéséhez
Elkészítése: (régi receptes újságban találtam  úgy készítettem ahogy ott leírták) A hozzávalókat megfeleztem külön-külön edénybe tettem  csupán az élesztőt  kelesztettem egybe majd vettem kétfelé . Külön bedagasztottam mindkét tésztát és egyenként kinyújtottam téglalap alakúra. A barna tésztára tettem a világosat majd feltekertem  és  sütőformába tettem/ kenyérsütő/ szerintem sima tepsibe is jó. Letakarva hagytam pihenni 1 órát. Ezután a felvert tojással megkentem és előmelegített sütőbe tettem ahol 200 fokon 30' sütöttem. Mikor kivettem a  formából  a megsült kalácsot olvasztott margarinnal kentem át.
Jó étvágyat!

2014. október 23., csütörtök

Kerek perec "Gasztroangyal"

                                                                              

Kevesebb mennyiségből készült azt írom le!
Hozzávalók:
  • 33 dkg liszt
  •  1,7 dkg élesztő
  •  3   dkg olvasztott zsír
  •   2-3 dl langyos tej
  •   1 mk só
  •   1 mk cukor
  •  tészta kenéséhez: 1 db felvert tojás
Elkészítése: Kevés langyos tejbe morzsoltam az élesztőt  cukor és liszt hozzáadása után hagytam felfutni. A többi liszthez öntöttem a megkelt élesztőt sót és cukrot és a langyos tejjel bedagasztottam a vége felé dagasztottam bele az olvasztott zsírt. Edényt letakarva hagytam hogy a tészta duplájára feljöjjön, ez kb. 1/2 óra. Enyhén lisztes deszkára borítottam a tésztát átgyúrtam és  darabokban tépkedtem a tésztából  amit aránylag vékonyra kisodortam kb. 50 cm-re és a két végét összefogtam így feltekerődött majd zsírozott tepsibe tettem ahol kerek formára igazítottam végét kicsit összecsíptem. Mikor elkészültem az egésszel akkor még letakarva pihentettem a tésztát 1/2 órát. Ezután felvert tojással átkentem és előmelegített sütőben 200 fokon 10' sütöttem.


2014. október 21., kedd

Orsolya napjára !

Ez a nap családunkban kettős ünnep.Kisebbik lányom névnapja !  Nagyobbik lányom férjének születésnapja! Születésnaposunkat már egy héttel ezelőtt felköszöntöttük!Boldog születésnapot kívánunk  sok szeretettel!
Orsolyánk holnap érkezik családjával ! Boldog névnapot kívánunk  sok szeretettel!
                                                                         
Az elkövetkezendő napokban többször fogom ezt a mondatot hallani:"Nagyi figyelj csak, nagyi gyere ...." 

 Kívánok minden kedves  látogatómnak kellemes  és nyugodt  pihenést  a  hét többi napjára !! 
 
                                                 

2014. október 20., hétfő

Hamis fasírt almaszósszal

                                                                                 
Hozzávalók: hamis fasírtom már blogomban szerepel de leírom: 2 db szikkadt  zsemle vagy kenyér, kisebb vöröshagyma, 1 cikk  fokhagyma, 1 tojás, fűszerek: só, őrölt bors, pirospaprika, majoránna, apróra vágott petrezselyem, olaj a sütéshez. almaszósz: 2 db alma, pár csepp citromlé, fahéj, cukor ahogy az alma megkívánja, 1 ek liszt, 1,5 dl tejföl. 
🌸
Elkészítése: hamis fasírt : zsömlét beáztattam vízbe, közben a vöröshagymát kevés olajon megdinszteltem. Zsömlét kinyomtam majd hozzátettem a vöröshagymát összezúzott fokhagymát tojást és a többi fűszerekkel ízesítettem. Összegyúrtam az egészet és pogácsákat formáltam belőle amit prézliben megforgattam és forró olajban kisütöttem.Almaszósz:  megpucoltam az almákat apró kockákra feldaraboltam és annyi vízzel ami ellepi feltettem főni. Citromlevet lehet hozzá tenni hogy ne barnuljon meg az alma , kevés cukrot és fahéjat szórok hozzá . Mikor már kezd az alma puhulni akkor elkeverem a lisztet a tejföllel és ezzel sűrítem be. Nagyon finom ! Sült krumplit készítettem még hozzá amit most mikor megsült  házi fűszerkeverékkel szórtam be ami nagyon finom lett!
Sült krumplihoz való fűszer keverékem:  1 tk só, 1 mk majoránna, 1 mk kakukkfű, 1 mk. oreganó, 1 mk bazsalikom, 1 tk pirospaprika, 1 tk őrölt bors. Kis üvegbe tettem összeráztam és ebből szórtam a megsült krumplira.
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 19., vasárnap

Gesztenyés babapiskótás krémes /sütés nélkül/

Pár hete hogy keresgéltem valami sütés nélküli  édességet! Sok helyen többféle változatát találtam  ennek , végül  elkészítettem  úgy ahogy nekem tetszik!
                                                                             
Hozzávalók: Alap:1 cs gesztenyemassza, 10 dkg. darált háztartási keksz, 1 mk. rumaroma, 4 dkg. margarin, krém:1 cs. vaníliapuding, 4 dl tej, 15 dkg. margarin, 10 dkg. porcukor, 8-10 db babapiskóta, mártogatáshoz:amaréna meggylé/kávé is jó, 1,5 dl tejszín, szóráshoz fahéj.
Elkészítése: Először a gesztenyét a darált keksszel rumaromával és a margarinnal jól összegyúrtam. Sütőpapírt tettem egy kisebb tepsibe és ebbe nyomkodtam  a masszát . Még a krémet elkészítettem  hűtőbe tettem az alapot. A pudingot a tejjel felfőztem szokásos módon mikor kihűlt teljesen akkor előbb a margarint a porcukorral kikevertem majd a pudingot is hozzátéve  tovább kevertem.  A hűtőből kivettem a gesztenyés alapot erre kanalaztam a pudingkrém felét majd a piskótát a meggylébe mártottam mindkét oldalát de csak egy pillanatra tettem bele majd rápakoltam a pudingra. Ezután a többi pudingkrémet is rátettem  majd a felvert tejszínt tetejét kicsit megbarázdáltam majd fahéjat szórtam rá. Másnapig hűtőbe tettem és akkor szeleteltem.  Sikerült egy olyan finom krémest készítenem amit már jó ideje óhajtok! Nagyon finom!
Ui: Érdemes sütőpapírt tenni a tepsibe/ keresztbe tettem és hosszabb méretbe  a papírt hogy könnyebb legyen kiemelni/ mert sokkal könnyebb  a sütőpapírral együtt  másnap kivenni a tepsiből  és szeletelni.Nehéz kivárni a másnapot de akkorra puhul meg a piskóta:-))

                                                                                  

2014. október 18., szombat

Fahéjas-mézes puszedli

                                                                             
Hozzávalók:22,5 dkg. liszt, 12,5 dkg porcukor, 2 db tojás, 10 dkg. olvasztott méz, 1 tk szódabikarbóna, késhegynyi fahéj, fél citrom reszelt héja, 1 dkg. vaj/margarin, kenéshez: kisebb tojásfehérje,  10 dkg. porcukor és ehhez is kevés fahéj. 
🌸
Elkészítése: A mézet felmelegítettem  levettem a tűzhelyről és beletettem a margarint  elkevertem benne. Mikor már kihűlt a mézes margarinos keverék akkor tettem hozzá a fahéjat és reszelt citromhéjat. Elkevertem és hozzátettem a porcukrot amivel szintén összekevertem . A liszthez tettem a szódabikarbónát elvegyítettem majd bele öntöttem  a mézes keveréket és a tojást. Kézzel összegyúrtam és kis diónyi gombócokat formáltam belőle amit sütőpapírral bélelt tepsibe raktam Előmelegített sütőben 180 fokon 10' sütöttem. Még sült a tészta addig kikevertem a tojásfehérjét a porcukor és fahéj keverékével majd a forró sütemény tetejét ezzel kentem be.  Apró színes cukrot szórtam rá. Nagyon finom puha a tészta!   Ha legközelebb készítem teszek bele mézes fűszerkeveréket is , bár akkor már nem valós a neve?:-)) 
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 17., péntek

Krémsajt házilag

Ez is azok közé a receptjeim közé tartozik ami már évek óta  itt van csak eddig nem figyeltem  fel rá!
                                                                           

Hozzávalók: /Mivel először  készítettem ezért kisebb mennyiségből csináltam/ 1 nagy doboz tejföl/330 gr/, 1 mk.só, csipetnyi cukor, ízesítésnek pedig  1/2 mk. bazsalikomot tettem hozzá.
🌷
Elkészítése: Tejfölt edénybe öntöttem   hozzátettem a sót cukrot és a bazsalikomot összekevertem . Kisebb textil konyharuhát bevizeztem  szűrőkanálba tettem és ebbe öntöttem bele a tejfölt. A konyharuha csücskeit összekötöttem  és egy fakanalat átdugva rajta  fazékra akasztottam  így a savó belecsurgott . Másnap  a krémsajtot  tálra borítottam és már lehetett falatozni belőle! Legközelebb más fűszerrel ízesítem!
Jó étvágyat!
Ui:(Utólag jöttem rá hogy tulajdonképpen a mascarpone helyett amit használok a natúr krémsajtot  ez az , csupán fűszerrel ízesítettem! ( Most pedig egy szakácskönyvemben találtam rá!) Legközelebb 1 mk fűszert teszek még hozzá!

2014. október 16., csütörtök

Gyorsan elkészíthető kenyér

Egészen véletlenül gondoltam tegnap délután arra hogy Terike  kenyerét ma  kipróbálom ezért elő is készültem a kovásszal ! Ma viszont hallom hogy a Kenyér világnapja van !
                                                                          
Hozzávalók:(kevesebb mennyiségből és teljes kiőrlésű lisztet is tettem hozzá) kovász: előző nap készült: 1,5 dl víz, 12,5 dkg. liszt 2 dkg. élesztő összekeverve másnapig pihent. kenyérhez: 30 dkg. finomliszt, 10 dkg. teljes kiőrlésű liszt, 1,5 tk só, 1,8 dl víz .
🌻
Elkészítése: Tálba öntöttem a kovászt és rászitáltam a kétféle lisztet hozzátettem a sót és a langyos vízzel jól bedagasztottam. Jénai edényt sütőpapírral kibéleltem és ebbe tettem bele a tésztát letakarva hagytam duplájára kelni ez kb.1 óra.. Ezután a kenyér tetejét  bevágtam és  vízzel lekentem.  Előmelegített sütőben 230 fokon 55' sütöttem. A sütő aljába edénybe vizet tettem  a kenyér alatti részre. Mikor elkészült akkor is vízzel lespricceltem  edényből kivettem és hagytam rácson kihűlni.
Már felvágtam  arra gondoltam megmutatom milyen lett a belseje ? Nagyon  finom lett!
                                                                                

                                              Jó étvágyat kívánok !

2014. október 15., szerda

Mogyorókrémes csavart csiga VKF.67.fordulójára!

A mostani forduló háziasszonya Okki  kérése volt hogy kelt tésztás finomságot készítsünk ! Nagyon szeretem és gyakran készítek  akár buktát vagy kalácsot . Kenyér, kifli , zsemle  szintén gyakran terítékre kerül  konyhámban!
                                                                           
Hozzávalók:  25 dkg liszt, 1,3 dkg. élesztő, 1,5 dl tej, 1 tojássárgája, 2 evőkanál cukor, 1,5 ek olaj , pici só.Tölteléknek 3 ek mogyorókrém.
Elkészítése:  Liszt közepébe mélyedést csináltam amibe kevés langyos tejet  cukrot és elmorzsolt élesztőt tettem hagytam felfutni. Ezután a többi hozzávalót is hozzátéve bedagasztottam letakarva langyos helyen 1 órát pihentettem a tésztát.  Gyúródeszkára téve a tésztát kicsit átgyúrtam majd kinyújtottam vékonyra  ezután a tészta felét megkentem a nutellával  és a simán maradt tésztarészt ráfordítottam kicsit lenyomogattam. Éles késsel 2 cm. széles csíkokat vágtam a tésztát kicsit megcsavartam és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam  csigaformában. 15 ' hagytam pihenni majd tojássárgájával megkentem és előmelegített sütőben 180 fokon 15' sütöttem.
Ui: Kelt tésztát mivel már sokat sütöttem most viszont különlegeset szerettem volna ezért nézelődtem  és kedvenc  oldalamon  találtam ezt a receptet kicsi változtatással készítettem el.Nagyon  finom !
                                                                            
Jó étvágyat!

Tojásos nudli

Megmaradt krumplipürét  hasznosítottam !
                                                                       


Hozzávalók: kész krumplipüré, liszt, só, 2-3 ek olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 db tojás. 
🍁
Elkészítése:  Krumplipüréhez adtam kevés sót és annyi lisztet amivel jó állagú tésztát tudtam összegyúrni. Szokásos módon kisodortam a nudlit és kifőztem. Olajat forrósítottam amire  rászórtam az előzőleg megtisztított és apró kockára vágott vöröshagymát kicsit dinszteltem majd a felvert tojást beleöntöttem. Mielőtt teljesen megsült volna akkor öntöttem hozzá a nudlit összekevertem  készre sütöttem. Kevés pirospaprikát szórtam rá. Nagyon finom volt !
Jó étvágyat kívánok !
                                                                  *******
Blogszületésnapom alkalmával küldött meglepetés ajándékom célba ért Eri Ka megkapta ! Annyira siettem a feladással hogy elfelejtettem lefotózni:-)) 

2014. október 14., kedd

Hamburger-zsemle

Anikónál csodáltam meg  a napokban és már ki is próbáltam  nagyon-nagyon finom!
                                                                         
 Mennyiséget csökkentettem csupán 1/2 adagból készítettem azt írom le , ebből 5 darab lett!
Hozzávalók:
  • 30 dkg. liszt
  •   1 db tojás/ felverve fele a tésztába másik felével kentem/
  •   1 dl tej
  •   1 dl kefir/ nem volt itthon így helyettesítettem:  2 ek tejföl  vízzel kiegészítve/
  •   1 dkg élesztő
  •   1 evőkanál cukor, 
  •   1 mk só
  •   2 evőkanál olaj
Elkészítése:  Langyos tejbe morzsoltam az élesztőt bele a cukrot kevés lisztet és langyos helyen hagytam felfutni majd  a liszthez öntöttem  a többi hozzávalóval együtt és jól bedagasztottam. Letakarva hagytam duplájára kelni, ezután  kis cipókat formáltam belőle sütőpapírral bélelt tepsibe tettem  és ismét pihentettem. Ezután tojással lekentem és beszórtam szezámmaggal. . Előmelegített sütőben 220 fokon 20' sütöttem.  ( Nem égett meg ilyen szép színe lett!)   Nagyon finom!                                                                                 

2014. október 13., hétfő

Diókrémes torta /ismét/ ünnepeltünknek

Nagyobbik lányom férjének születésnapjára csináltam  kedvenc krémjével,csupán más külsővel !
                                                                          
Hozzávalók: /18 cm formában készült/  3 tojásos piskóta, krém: 1 cs. vaníliapuding, 3 dl tej, 10 dkg. porcukor, 15 dkg. vaj/margarin,15 dkg. darált dió, 4 dkg. fehér csokoládé, 4 dkg étcsokoládé.
Elkészítése: A piskótát elkészítettem mikor teljesen kihűlt kettévágtam. Krém: a tejből  1 dl elvettem  amiben elkevertem a pudingport a többi tejet feltettem főni majd apránként beleöntöttem a pudingos tejet is  mikor besűrűsödött levettem  a tűzhelyről és hagytam kihűlni. A porcukrot a vajjal kikevertem  majd a hideg pudingot is hozzátettem  ezzel is összekevertem  és végül a darált dióval.  Ezzel a krémmel kentem meg a tortalapot majd kívülről is bekentem. Oldalát darált dióval szórtam be. A tetejére köralakban olvasztott fehér csokoládét öntöttem amire olvasztott étcsokoládét  csíkokban csurgattam majd gyufaszálat áthúzogattam  rajta. Megmaradt kevés krém és  olvasztott  étcsokoládé  ezért a kettőt összekevertem  és  ezzel díszítettem  a tetejét körben .

2014. október 11., szombat

Vegetariánus rakott zöldbab

Akár hiszitek , akár nem az idén  friss zöldbabot nem vettem. Kimaradt  valahogy, és  csodák csodája  mai napon/okt..10/ akitől szoktam általában zöldséget, tojást venni egy zacskó (1 kg.)  zöldbab árválkodott nála. Az ára is elfogadható volt és nagyon finom gyenge bab. Feléből egyből  tudtam mit fogok készíteni a másik feléből pedig holnap finom főzeléket.
                                                                             
Hozzávalók:  1/2 kg zöldbab, 10 dkg. rizs, ételízesítő, őrölt bors, margarin, 1 db tojás, 1,5 dl tejföl. 
🌻
Elkészítése:  A babot megpucoltam feldaraboltam és ételízesítővel  ízesített vízben megfőztem, majd leszűrtem. A rizst kevés olajon megpirítottam majd felöntöttem vízzel  amibe tettem ételízesítőt és kevés őrölt borsot. Mikor már főtt a víz  akkor levettem a tűzhelyről és fedővel letakarva hagytam megpuhulni. Jénait margarinnal kikentem és ebbe öntöttem a megfőtt bab felét  rákanalaztam a megpuhult rizst és betakartam a  bab másik felével. A tejfölbe kevertem a tojást pici sót és ezt öntöttem a babra. Volt kevés sajtom ezt is ráreszeltem. Előmelegített sütőben 200 fokon 20' sütöttem. Nagyon finom  volt!
Ui: Napilap receptje ! Érdekes volt mikor fotóztam  férjuram nézte-nézte  majd mikor ettem és ismét szedtem  azt mondja :" azt kéne lefotózni ahogy eszed :-))   Ő maradt a krumplis tésztánál!
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 10., péntek

Fekete-fehér keksz Blogkóstoló 19.fordulójára!

Ennek a fordulónak háziasszonyi teendőit Gabi látja el  akinek köszönöm hogy az én figyelmetlenségem  ellenére is sorsolt nekem utólag blogot . Így Lujza  konyhájában nézelődhettem akinél ezt a kekszet találtam!
                                                                              

Hozzávalók:
  • 150 g vaj
  • 200 g liszt
  • 120 g porcukor
  •   20 g kakaópor
  • pici só
  •   +  1 evőkanál kókuszreszeléket tettem még hozzá ami a receptben nem szerepelt
Elkészítése: A vajat lisztet és a porcukrot összegyúrtam majd kétfelé vettem a tésztát  egyik felébe  1 ek kókuszreszeléket és pici vaníliacukrot gyúrtam , a másik részébe pedig 1,5 ek kakaóport.  A kétféle tésztát külön-külön jól összegyúrtam majd fóliába tettem és hűtőbe pihentettem 1/2 órát. Ezután  mindkét  tészta darabot három felé vágtam ,  egy fehéret és egy barna részt egyenként kinyújtottam majd egymásra  tettem és feltekertem . A maradék tésztadarabokat vékony rudakra  kisodortam majd egymás mellé  és egymásra raktam. ( A sárga mellé barna , rá pedig  a sárgára barna a barnára  sárga.) Kicsit összenyomkodtam szögletesre. Mindkét tésztát fóliába tettem  és hűtőbe pihentettem 1/2 órát. Mikor kivettem 1/2 cm vastagra daraboltam mindkét rudat és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem lehet egymáshoz közel is rakni mert nem nőnek meg. Előmelegített sütőben 180 fokon  12' sütöttem. Nagyon finom mutatós keksz!
     

Egyszerű pizzaszósz házilag

Blogomon már szerepel pizza szósz amit alkalmanként használok, boltit nem  szoktam . Amikor megláttam ezt a változatot  ezen az oldalon  gondoltam kipróbálom  mert szerintem akár tésztával is finom lehet!
                                                                             

Hozzávalók:
  • 500 g sűrített paradicsom
  •     2 ek oragánó
  •    1,5 ek bazsalikom
  •    1,5 ek majoránna
  •    2 tk  só
  •    3 tk  cukor
  •    3 csipet fokhagymapor- helyett- 1 gerezd fokhagymát reszeltem le
Elkészítése: Edénybe öntöttem a sűrített paradicsomot hozzá  a fűszereket és jól összekevertem  majd  üvegbe kanalaztam és hűtőbe tettem. (Csípős paprikát is tettem hozzá !)
Ui: Az egész mennyiséget írtam le, de csupán fél adagból készítettem most amiből  1 üveggel lett!

2014. október 9., csütörtök

Mézes-narancskrémes őzgerinc SAD.27 fordulójára!

Ennek a fordulónak Csigabige a háziasszonya akinek kívánsága volt hogy mézzel készült finomságokat készítsünk!
                                                                             
Hozzávalók:tésztához
  • 12 dkg. liszt
  • 12 dkg méz
  • 12 dkg  puha vaj/margarin
  •   3 db tojás
  •   1 csomag sütőpor
töltelékhez:
  • baracklekvár
  • 10 dkg puha vaj/margarin
  •   1 narancs reszelt héja+kevés leve
  •   8 dkg porcukor
Mázhoz: 10 dkg. étcsokoládé + 2 ek olaj, dísznek bármilyen kellék jó!
Elkészítése: A tojást mézzel és a puha margarinnal kikevertem  majd hozzá tettem a sütőporos lisztet . Jól kikevertem és  margarinnal kikent liszttel beszórt őzgerinc formába öntöttem. Előmelegített sütőben 180 fokon 30' sütöttem.  Formában kicsit hagytam pihenni majd kiborítottam  deszkára és hagytam teljesen kihűlni. A tésztát 4 vékony szeletre  vágtam  és megkentem először lekvárral  a következő lapot a krémmel/margarint a reszelt narancs héjával és kevés levével valamint a porcukorral jól kikevertem/, majd ismét lekvárral . Gőz fölött megolvasztott csokoládéval vontam be. Tetejére házilag készített fondant figurákat szúrtam ki ezzel díszítettem.


2014. október 8., szerda

Legyen ez az én....

meglepetésem! Köszönöm  mindenkinek  a  kedves köszöntést! Még a bejegyzésem előtt elhatároztam hogy egy valakit  megajándékozok  de ezt nem akartam előre megírni. Természetesen mivel 4 éves a blogom így arra gondoltam hogy aki  negyedikként köszönt az a szerencsés!   Ezek után : köszöntelek  Eri ka és kérlek postacímedet  mielőbb küld el email-ben hogy  kis ajándékomat eltudjam küldeni !
                                                                           

2014. október 7., kedd

Blogszülinapom-pom-pom !!

                                                                             

Bizony, bizony már 4 éves a blogom!  Ez számomra is hihetetlen hogy elszaladt az idő.  Hosszan tudnék írni arról hogy miért is  kezdtem és milyen érzés van bennem most. Talán azt hogy miért kezdtem  már korábban leírtam. Röviden még ma is nagyon szeretem csinálni  számomra kikapcsolódás , szórakozás talán mondhatom azt hogy tanulás is hiszen  technikailag mármint a bloggal járó számítógép kezelése/ kép szerkesztés, link beillesztés ezt mind a 4 év alatt sajátítottam el/ és természetesen  a konyhai fortélyokban is  sokat tanultam. Szeretek különböző számomra érdekes recepteket, akár édesség, akár kenyér vagy étel  azokat kipróbálni. Szeretem az egyszerű  régi és főleg pénztárcakímélő  recepteket  elkészíteni és természetesen azokat megmutatni. Nagyon sok kedves virtuális barátra leltem blogom kezdete óta. Azt azért megjegyzem mert nagyon sajnálom hogy blogírásom kezdetétől nagyon sok blogtársam nem tudom hogy miért de lemorzsolódtak . Ezt most lehet magyarázni  ezzel azzal de a lényeg akkor is  az hogy eltávolodtak ! (Az érdekessége ennek pedig az hogy a statisztikákban pedig látom hogy néznek!)Nem panaszkodom mert nagyon sok kedves , aranyos  visszajelzést kapok és  ez  nagyon jólesik! Köszönöm mindazoknak akik rendszeres olvasóim  vagytok , de azoknak is akik csak néha néha benéztek hozzám! A receptjeimen kívül apró-cseprő dolgaimról bajaimról is szót ejtek néha , örömömet is megosztom veletek  és érzem hogy velem együtt örültök vagy gondjaimban osztoztok ezt is köszönöm!
Remélem az elkövetkezendő időben tudok még olyan receptet vagy ötletet hozni  aminek hasznát tudjátok venni! Köszönöm hogy velem vagytok ! Megkínálhatlak  gesztenyepürével ?:-))

2014. október 6., hétfő

Szilvás rétes 2.

                                                                            
Blogomon már egy  szilvás rétes szerepel azt akkor blogjátékra készítettem.  Lefagyasztva volt kb. 25 dkg. szilva  most azt használtam fel.
Hozzávalók és elkészítése: Bolti fagyasztott leveles tésztával készítettem, csupán fél csomagból  Fagyasztott szilvát  (magozva és feldarabolva volt  eltéve) szobahőmérsékleten hagytam  felolvadni majd azzal a folyadékkal ami kijött belőle  edénybe öntöttem 2 ek. cukrot  és 1 mk fahéjat rászórtam és tűzhelyre tettem  ahol kicsit hagytam főni. Ekkor 1 csapott evőkanál étkezési keményítőt 2-3 evőkanál vízzel elkevertem és ráöntöttem a szilvára  összefőztem. Levettem a tűzhelyről és hagytam kihűlni. A kiolvadt tésztát  lisztezett gyúródeszkán kinyújtottam  a tészta közepére darált háztartási kekszet szórtam  és rákanalaztam  a szilvás tölteléket majd feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam és  felvert tojással megkentem. Előmelegített sütőben 220 C. fokon  20' sütöttem . Mikor kihűlt megszórtam porcukorral! 
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 5., vasárnap

Mézes mustáros csirkemell

A hús mellé a köretet egyik nap Andreánál láttam  és nagyon megtetszett!
                                                                       


Hozzávalók: 25 dkg. csirkemell feldarabolva, 1 fej vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, 1 ek mustár, 2 ek méz, só, őrölt bors, chili paprika, olaj. Körethez: 1/2 csomag  mexicói fűszerkeverék, rizs, só, kevés olaj. 
🍂
Elkészítése: A húst feldaraboltam . Kevés olajon megdinszteltem az apró kockára fölvágott vöröshagymát  ezután hozzátettem a húst és együtt pároltam majd hozzátettem az összetört fokhagymát ,mustárt , mézet, sót  őrölt borsot  valamint kevés chilit is szórtam rá. Egészen kevés vizet öntöttem hozzá és fedő alatt pároltam . Egész rövid ideig kellett párolni majd levettem a fedőt és hagytam  lesülni. Mikor kiszedtem tányéromra megszórtam szezámmaggal. A körethez  egészen kevés olajat melegítettem erre öntöttem a fűszerkeveréket és pároltam  kevés sót tettem hozzá. A rizst megfőztem  és  a fűszerkeverékhez öntöttem  pici őrölt borsot és kevés zöldpetrezselymet szórtam hozzá összekevertem az egészet. Nagyon finom ez a köret akár önmagában  is  hús nélkül  mondjuk alma kompóttal is eltudnám  fogadni egy ebédre!
Jó étvágyat kívánok !

2014. október 3., péntek

Karácsonyi válogatás blogomról ! / linkek egy helyen /

Blogomon található sütemény , karácsonyi kellék és gasztroajándék  közül  válogattam !   Időnk még van bőven addig is nézelődjetek válogassatok  kedvetekre fogadjátok szeretettel!
                                                                           


Sütemények-torták
Gasztroajándék és egyéb karácsonyi kellék