2021. szeptember 13., hétfő

Gulyáskrém házilag / téli napokra

Az idén túl sok újdonságot  nem raktam el  örültem ha kapok ezt azt és azt mielőbb hasznosítom  kis ráfordítással 😉 Ezt csináltam most is mikor szomszédomtól ismét kaptam paradicsomot  Katalinnál láttam a napokban egészen véletlenül ezt a  receptet  gondoltam ki is próbálom  a kapott paradicsom mennyiséghez  igazítottam a többi  hozzávalók mennyiséget is😉

Hozzávalók:40 dkg paradicsom 1 nagyobb piros húsú paprika, 1 nagy darab vöröshagyma, 2 duci gerezd fokhagyma , kis darab zellergumó és zöldje, 1 db babérlevél, 1,5 evőkanál só, 1 teáskanál pirospaprika, 1/2-1/2 mk. őrölt bors és köménymag,1,5 erős paprika,  kevés víz.
🍅
Elkészítése: Paradicsomot megmostam feldaraboltam edénybe tettem a megmosott feldarabolt paprikával együtt. Hagymát fokhagymát felszeleteltem zellergumóval  és erős paprikával együtt ezeket is az edénybe tettem a fűszereket rászórtam kevés vizet öntöttem rá és összefőztem  közben kevertem. Levettem a tűzhelyről babérlevelet kivettem és összeturmixoltam  majd visszatettem még forraltam kb. 10 percet ezután késhegynyi Nátrium -benzoát   kevertem bele és még forrón kis üvegekbe pakoltam. Az üvegeket fejre állítva  hagytam 5'-ig majd vissza fordítottam és így hagytam teljesen kihűlni.
Közbeni kóstolás  eredménye: finom és nagyon csípősre sikerült de ezért családom felnőtt tagjai nem fognak haragudni remélem😀(  A paradicsom héját nem húztam le főzés előtt)Ebből a mennyiségből 5 kis üveg és még egy kicsit nagyobb üveg félig lett!
Nyári ízek téli napokra !



7 megjegyzés:

Katalin írta...

Örülök hogy elkészítetted, jól jön majd sokféle étel ízesítésére. Guszta ki üvegeid lettek belőle. 😊
Mostanában már csak Apukám csinál ilyet, nagyobb mennyiségben - a recept is tőle van -, és így készen kapjuk, hisz nála megterem minden, ami kell bele. Én nagyon szeretem, sűrűn használom.
Váljon majd egészségetekre!

aranyos fodorka írta...

Az enyém is már elkészült. Szeretem ! (De nem erősen...)

Éva írta...

Katalin én pedig annak örülök hogy észrevettem nálad és kipróbáltam. Ha nem kaptam volna ismét paradicsomot lehet hogy ez kimaradt volna az idén, nagyon finom lett és jó csípős de ez nem baj:)Köszi!
aranyos fodorka családunk beleértve én is szeretem a csípős ízeket, amikor az unokák is jönnek olyankor más ízeket használok és a felnőttek utólag fűszerezhetnek kedvükre:)

Erika írta...

Mi is szeretjük ezt a gulyáskrémet, amit Katalin blogján találtam. Azóta szinte minden évben elkészítem.

http://erika-konyhaja.blogspot.com/2016/08/gyulyaskrem-ii.html?m=0

Éva írta...

Erika akkor figyelmesebb voltál mint én, most vettem észre csak de ezután biztos ismétlés lesz :)

Margómama írta...

Kedves Éva! Régóta olvasom a blogod , találtam is itt pár étel receptet amit sütök-főzök . Most azért írok, mert a gulyáskrémhez annyira meghoztad a kedvem, a héten már kétszer is készítettem jó pár üveggel.Csemege és csípős változatot is. Köszönöm a receptet. üdvözlettel Margó mama

Éva írta...

Kedves Margómama ! Szívből örülök hogy kedvet kaptál és elkészítetted váljon egészségetekre !