Mostanában leszoktam arról hogy a gondolataimat és a napi dolgaimat ki-írjam magamból. A napjaimnak megszokott rendje van, általában kissé térnek el egymástól. Abban másak, hogy mindig valamit általában kitalálok magamnak amivel foglalkozom először gondolatban aztán a megvalósítás útjára lépek. Ami mindig ugyanaz hogy: mit? mennyibe kerül? mi marad?
Még fiatalon az első munkahelyemen a főnököm kinevetett mert az volt a filozófiám hogy lehet szegényen is boldog valaki, a fontos az egészség! Amit most is vallok, hogy nem minden a pénz, sokkal többet ér az egészség. Bár most már óvatosabban fogalmaznék azért jó ha egészség mellett van egy kis pénz is!
Aranyos két lányunk van akik sokat segítenek gondjaink megoldásán!
Mikor megkaptam húsvétkor azt a díjat annyira felpörögtem. Utólag rájöttem elkapkodtam, kihagytam egy pár dolgot amit magamról írtam akkor.
Ezért most szeretném pótolni mert ezek is jellemzőek rám:
-Optimista vagyok, mindig hiszek abban hogy mindenre van jó megoldás .
-Szeretem a humort, a jó zenét, akár népzene, akár slágerzene.
-Szeretem és tisztelem az időseket, ha tudok segítek.
-Szeretek nosztalgiázni régi fotókat nézegetni.
2011. április 30., szombat
Töltött krumpli
Hozzávalók: 4 db. nagyméretű burgonya, 2 db. főtt tojás, 4-5 karika fölvágott/ bármilyen/,só,bors, mustár, 2 dkg.margarin, 2 evőkanál tejföl.
Elkészítés: A burgonyát megmossuk héjastól sós vízben megfőzzük. Főzés után héjától megpucoljuk, majd hosszában félbevágjuk, a közepét kikaparjuk kiskanállal.A 2 db főtt tojást megpucoljuk, kis kockára vágjuk, a fölvágottunkat is szintén összevágjuk kis kockára majd só, bors, kevés mustár, a margarin és a 2 evőkanál tejföl és a kikapart burgonya forgácsokkal jól összekavarjuk. Ezután visszatöltjük a burgonya üregébe lehet jó púposan. A tepsit kicsit kivajazzuk, és ebbe tesszük bele a burgonyákat.
Meleg sütőbe rakjuk be, 200 fokon kb. 15 perc alatt készre sül!
Jó étvágyat !
Krumplileves
Hozzávalók: krumpli, só, zeller, petrezselyem pirospaprika, bors, zsír-vagy olaj a rántáshoz,1 cikk fokhagyma, liszt,(szalonna bőr is jó bele),darabka vöröshagyma , sárgarépa-fehérrépa feldarabolva.
🌸
Elkészítése: kockákra vágom a megpucolt krumplit, felöntöm bőven vízzel amibe sót , zellert, sárgarépát fehérrépát feldarabolva és fél fej vöröshagymát teszek, ha van otthon egy darabka szalonnabőr jó ízt ad a levesnek.
Mikor már kezd puhulni a krumpli készítek egy rántást amit borssal pirospaprikával és apróra darabolt petrezselyemmel szórok meg, majd a levesbe öntöm és felforralom azzal is.
📌 Szalonnabőr helyett boltban kapható füstölt ételízesítő kockát szoktam használni, nagyon jó ízt ad a levesnek, próbáltam már bablevesbe is. Krumplilevesbe elég fél kocka.
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 29., péntek
Hartyáni krémes
Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt, 10 dkg margarin, 10 dkg. porcukor, 1 csomag sütőpor, 2 dkg. kakaó, 1 db. tojás, 1 dl tej, kb. 30 dkg babapiskóta, 0,5 dl rum /jelen esetben is aromát használtam/ , krémhez: 4 dl tej, 4 evőkanál liszt, 2 csomag vaníliás cukor, 20 dkg. margarin, 20 dkg. porcukor.
🌷
Elkészítése: A tésztához a lisztet elmorzsoltam a margarinnal, hozzáadtam a porcukrot, a sütőport, a kakaót, majd 1 tojással és 1 dl tejjel összegyúrtam.Kétfelé osztottam a tésztát és két egyforma lapot sütöttem belőle. (Előmelegített sütőben 200 fokon 10-15'.)
A tejből a lisztből és a vaníliás cukorból sűrű krémet főztem.( Még forrón egy diónyi margarint tettem bele, hogy ne bőrösödjön be.(Ezt most olvastam és alkalmaztam először jó ötlet) Kihűtöttem.
A margarint a porcukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a kihűlt főtt krémhez, és alaposan kikevertem.
Az első kakaós lapra rákentem a krém felét, ráraktam a babapiskótát, meglocsoltam rummal, erre tettem a krém másik felét és végül a másik kakaós lapot. Másnapig hagytam állni, majd hosszúkás szeleteket vágtam belőle!
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 27., szerda
Magos zsemle
Hozzávalók 10 db zsemléhez: 45 dkg liszt, 2 kávéskanál só, 5 dkg margarin, 2,5 dl langyos tej, 2,5 dkg élesztő, 1 kávéskanál cukor, 1 tojásfehérje, szezám-és lenmag a szóráshoz.
/ jelen esetben köménymagot sóval szórtam rá/
🌸
Elkészítése: Az élesztőt fél dl langyos tejben a cukorral együtt elkevertem . A lisztet a sóval és a margarinnal elmorzsoltam, hozzá öntöttem a közben megkelt élesztőt és a maradék tejet. Jól összedolgoztam a tésztát. Letakarva másfél óráig kelesztettem. A tésztából kis cipókat tépdestem ki amit zsemleformára alakítottam és sütőlapon még fél órát pihentettem. Ezután tojásfehérjével megkentem és a sóval elkevert köménymagot rászórtam.
Előmelegített sütőben 210 fokon 25' sütöttem.😋
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 26., kedd
Habos túrós lepény
😊
Elkészítése: Összegyúrjuk a tésztát, kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy kisebb tepsit. A sütőben félig megsütjük, majd kivesszük és rásimítjuk a tölteléket.(Az áttört túrót simára keverjük a tojássárgákkal, a cukorral, a citromhéjjal meg a mazsolával. Visszatesszük a sütőbe és teljesen (világosra) megsütjük. Közben a tojások fehérjét habbá verjük, beletesszük a kristálycukrot, a citromlevet, a kisült tésztára simítjuk és meghintjük vágott mandulával/most ez elmaradt/. Harmadszor is betesszük a sütőbe és nagyon pici alsó lángon szárítjuk. Hidegen, vizes késsel szeleteljük.
Jó étvágyat kívánok !
Ünnepek után
Elmúlt ez az ünnep is szépen. A család együtt volt, a kis unokámnak 25-én volt a névnapja azt is megünnepeltük. A lányaim még anyák napját is előre hozták így volt egy kis pityergés a részemről. Meghatódtam, kaptam egy nagyon szép süteményes tálat, egy szakácskönyvet és a számítógép egere alá egy alátétet, de nem akármilyet, a kis unokám fényképe van rajta , ráírva "Nagyikámnak sok szeretettel és a bejelentkezési jelszóm." Tudják a lányaim, hogy mindenhová jelszónak különböző variációval az unokám szerepel.
Azért az ünnepek alatt is benéztem a blogomba és mint egy kisgyerek annyira megörültem annak a díjnak amit kaptam.Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen meglepetés ér. Még egyszer köszönöm http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/ Krisztinek!
Remélem másoknak is hasonló örömökkel telt a húsvét, azon kívül hogy amit készítettünk ételt-süteményt a húsvétra az mind el is fogyott!
Azért az ünnepek alatt is benéztem a blogomba és mint egy kisgyerek annyira megörültem annak a díjnak amit kaptam.Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen meglepetés ér. Még egyszer köszönöm http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/ Krisztinek!
Remélem másoknak is hasonló örömökkel telt a húsvét, azon kívül hogy amit készítettünk ételt-süteményt a húsvétra az mind el is fogyott!
Sztrapacska / juhtúróval vagy tehéntúróval/
Elkészítése:A krumplit megpucolom majd lereszelem hozzáadom a lisztet, sót és összekeverem.
Közben a szalonnát apró kockára vágom és lepirítom. Felteszek főni vizet amibe beleszaggatom a nokedli állagú tésztát. Mikor leszűrtem a tésztát a szalonnához teszem és ráteszem a juhtúrót vagy a tehéntúrót. Tálalásnál tejföllel lehet még ízletesebbé tenni.😋
📌(Nem írtam a burgonya és a liszt mennyiségét. Személytől függően lényeg hogy könnyű legyen a tészta )
Jó étvágyat!
2011. április 25., hétfő
Sajtos perec
Hozzávalók: 60 dkg. liszt, 1 csomag margarin, 3 dl tejföl, 1 cs. szalalkáli, egy kis só, 10 dkg. reszelt sajt, 1 tojás.
Elkészítése: A lisztet a margarinnal elmorzsolom a szalalkálit egy kevéske folyadékkal( 2-3 evőkanálnyi tej vagy víz) feloldom és bele teszem a lisztbe egy kávéskanál só 1 tojás és a tejföl hozzáadásával jól összedolgozom a tésztát. Ezután perec formájú szaggatóval kiszaggatom .
1 tojásfehérjét felverünk egy mokkáskanál pirospaprikával, és ebbe a keverékbe mártom először a perecet majd a reszelt sajtba és ezután tesszük a tepsibe. Előmelegített tepsibe rakjuk 200 fokon 20' sütjük.
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 23., szombat
Húsvéti nyuszi hozta díj!

Krisztitől / Nem vagyok mesterszakács/kaptam a díjat, akinek nagyon szépen köszönöm, hogy gondolt rám nagyon megörültem szinte hihetetlennek tűnt az egész mikor megláttam az értesítését.
A díj kapcsán megosztok néhány olyan dolgot, amit különösen szeretek és tovább adom minden blogger-társamnak, hogy más is részesüljön ebben a kedves gesztusban. Néhány blogger-társamat, szeretnék kiemelni, és nekik személyesen is átnyújtani a díjat. Ha tehetik, akkor a fentiek alapján adják tovább a díjat és osszanak meg velünk néhány olyan dolgot, amit különösen szeretnek, szívesen művelnek.
Néhány dolog ami fontos az életemben és különösen szeretek:
Nagyon büszke vagyok és szeretem a gyermekeimet.
Nagyon szeretem a most 2 éves unokámat.
Szeretem az otthonomat szépítgetni.
Büszke vagyok arra hogy a nehézségek ellenére is jövőre lesz 40 -ik házassági évfordulónk.
Szeretek sütni, főzni, szeretem az egyszerü könnyen elkészíthető ételeket-süteményeket .
Nagyon szeretem a természetet bár már sokat nem tudunk kirándulni./nehézségem adódnak a járással/
Nagyon szeretem és érdekel a blogírás, bár még nehézségeim adódnak, nem mindent tudok úgy megcsinálni mint más blogtársaim. A link használata még mindig probléma számomra. De remélem majd sikerül egyszer.
Természetes gyógyítást részesítem előnyben/ gyógytea, kaukázusi kefírgomba/.
Nagyon szeretem a virágokat.
Nagyon szeretem az állatokat. Még a gyerekek kicsik voltak, volt papagályunk, hörcsögünk, kutyánk.
Akiknek a díjat név szerint szeretném továbbadni:
Otthon ízei,
Kata konyha,
Gizi receptjei,
Birigyöngy,
Diával főzni-jó!
Evés közben jön-megy az étvágy,
Gyöngyi-vegyes köret,
Kalandok a konyhában,
Kiskonyhám ízei,
2011. április 20., szerda
Nagyon kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek !
A mai napon nagyon merész voltam. Az ünnepi készülődések közt 2 olyan sütit is láttam ami nagyon megtetszett és gondoltam kipróbálom. Egy kicsit izgultam, hogy fog sikerülni, de szerintem elsőre nem is rossz. Az is volt az eszembe ha nagyon jót szeretnénk akkor mindig van valami baki. De nem szabad a rosszat bevonzani így reménykedtem, hogy jól sül el minden. Két blogtársam süteményét próbáltam ki. Már most édes süteményt többet nem sütök csak majd sósat.Mézes grízes süteményt csináltam még de annak puhulni kell ahhoz hogy feltudjam szelni.Azt hiszem most egy pár napig szüneteltetem a beírásokat.Majd az ünnepek után folyt.köv...
Lányok -asszonyok sok kölnit kapjatok azt kívánom!
Lányok -asszonyok sok kölnit kapjatok azt kívánom!
Fahéjas kalács
Ezt a receptet az elmúlt héten találtam a "Limara pékség" blogjában. Annyi változtatással csináltam, hogy én általában margarint használok az említett blog viszont vajat ír.
Hozzávalók a tésztához: 60 dkg. liszt, csipet só, 3 evőkanál cukor, 1 egész tojás + 1 sárgája, kb 3 dl tej, 2 dkg. élesztő, 6 dkg. olvasztott margarin.
Hozzávalók a töltelékhez: 8 dkg. olvasztott margarin, 1 cs. őrölt fahéj, 9 evőkanál porcukor.
Nagyon jó ötletnek tartom, bár az elején furának véltem hogy miért külön kell a fahéjat és külön a porcukrot szórni? Rájöttem talán azért, ha marad akár fahéj akár porcukor, még fellehet használni./Legalábbis én ezt gondolom./
Hozzávalók a töltelékhez: 8 dkg. olvasztott margarin, 1 cs. őrölt fahéj, 9 evőkanál porcukor.
🌸
Elkészítése: Az élesztőt megfuttattam. A lisztbe tettem a csipet sót, cukrot, tojásokat a megfuttatott élesztőt és langyos tejjel bedagasztottam/ kézzel csináltam, nem robotgéppel/, amikor már jól összeállt a tészta akkor tettem hozzá a meglangyosított margarint, amivel még dagasztottam kicsit. Letakarva kb. másfél óra alatt a duplájára nőtt. Akkor deszkára borítottam és három felé vettem a tésztát. Ezután egyenként kinyújtottam téglalapra, megkentem olvasztott margarinnal, megszórtam a fahéjjal és a porcukorral. Ezután mint a bejglit feltekertem .Ezt a műveletet csináltam meg még kétszer, majd a három rudat összefontam. Tepsibe tettem és még 15' kelesztettem, ezután 1 egész tojást felkeverve megkentem a tésztát. Előmelegített sütőbe 180 fokon 45' sütöttem.Nagyon jó ötletnek tartom, bár az elején furának véltem hogy miért külön kell a fahéjat és külön a porcukrot szórni? Rájöttem talán azért, ha marad akár fahéj akár porcukor, még fellehet használni./Legalábbis én ezt gondolom./
Jó étvágyat kívánok !
Rákóczi túrós
Ezt a süteményt ezen a héten "Ottis főz" blogban láttam és gondoltam kipróbálom !
Hozzávalók a tésztához: 30 dkg. liszt, 12 dkg. margarin, 3 evőkanál cukor, 2 db tojás, 1 dl tejföl, késhegynyi szódabikarbóna, csipet só.
Hozzávalók a töltelékhez: 50 dkg. túró, 15 dkg. cukor, 1 cs. vanília cukor, 5 dkg. mazsola, 3 tojás, 1 dl tejföl.
Közben a tölteléket összeállítottam. A tojássárgáját a cukorral kikevertem majd a túrót tejfölt és mazsolát is hozzáadva elkevertem, ezután a tojásfehérjét kemény habnak felverve szintén belekevertem a töltelékbe.
Mikor letelt a tésztának a 10' kivettem a sütőből és a tölteléket rápakolva , egy kis baracklekvárt rátéve, még 20' sütöttem. Amikor már készen volt a sütemény, kivettem a sütőből és az előzőleg 3 tojás fehérjéből és 4 evőkanál cukorból jó kemény habot felverve a sütemény tetejére nyomtam/jelen esetben egy zacskót kivágtam és a habot abba tettem / Ezután még kb.5' visszatettem a sütőbe amíg a hab kissé barnulni kezdett.
Hozzávalók a tésztához: 30 dkg. liszt, 12 dkg. margarin, 3 evőkanál cukor, 2 db tojás, 1 dl tejföl, késhegynyi szódabikarbóna, csipet só.
Hozzávalók a töltelékhez: 50 dkg. túró, 15 dkg. cukor, 1 cs. vanília cukor, 5 dkg. mazsola, 3 tojás, 1 dl tejföl.
🌺
Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrtam és 1 órára a hűtőbe tettem. Mikor letelt az idő, kinyújtottam a tésztát és egy margarinnal kikent liszttel megszórt tepsibe tettem. A tésztát villával megszurkáltam, és az előmelegített sütőbe kb. 200 fokon 10' elősütöttem.Közben a tölteléket összeállítottam. A tojássárgáját a cukorral kikevertem majd a túrót tejfölt és mazsolát is hozzáadva elkevertem, ezután a tojásfehérjét kemény habnak felverve szintén belekevertem a töltelékbe.
Mikor letelt a tésztának a 10' kivettem a sütőből és a tölteléket rápakolva , egy kis baracklekvárt rátéve, még 20' sütöttem. Amikor már készen volt a sütemény, kivettem a sütőből és az előzőleg 3 tojás fehérjéből és 4 evőkanál cukorból jó kemény habot felverve a sütemény tetejére nyomtam/jelen esetben egy zacskót kivágtam és a habot abba tettem / Ezután még kb.5' visszatettem a sütőbe amíg a hab kissé barnulni kezdett.
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 18., hétfő
Húsvéti ajánló !!
Jutka hívott ebbe a játékba, amit örömmel elfogadtam és az alábbi süteményeimet ajánlom !
Mézes zserbó
Nonpluss ultra
Pudingos keksz
Mama pogi
Kókusz kocka
Meggyes szelet
A játék lényege:
Írj egy bejegyzést Húsvéti ajánlat címmel! Az ünnepre való tekintettel javasolj 5-10 ételt bármilyen kategóriában, egy feltétel van, hogy a korábban már közzétett receptjeid közül válogass!
Ha megkapod a játékot, akkor kérlek küldd tovább 10 bloggernek! De a játékot szabadon is "elviheted" nem kell megvárni, hogy hozzád is eljusson!:)
Játékra fel!!!
Mézes zserbó
Nonpluss ultra
Kókusz kocka
Meggyes szelet
Jó válogatást!
Tócsni ahogy mi szeretjük
🌻
Elkészítése: A krumplit megtisztítom lereszelem hozzáadom a reszelt fokhagymát, sót, borsot 1 db tojást és annyi lisztet hogy könnyű tésztát kapjak ( nokedli tészta sűrűségére gondolok).
Ezután felforrósítom az olajat és kanállal rakom a tésztát bele úgy hogy egy villával kicsit szétlapogatom.
- Szereti a családom általában tejfölt szoktunk rátenni !
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 16., szombat
Rakott kelkáposzta vagy savanyú káposzta
Elkészítése:Kelkáposztát feldarabolom sós vízben megfőzöm leszűröm. A darált sertéshúst pörköltnek elkészítem, a rizst sós vízben megfőzöm. Mikor már mindennel elkészültem kizsírozok egy tálat lerakom a kelkáposzta felét arra a rizst majd a pörkölt egy részét és erre kanalazom a tejfölt. Ezt kétszer tudom megcsinálni majd a tetejére pakolom a maradék kelkáposztát és a tejfölt.
200 fokon 25' alatt készre sül.
-A mennyiség mindenki tetszése szerint alakítható. Amit én szoktam készíteni: 1/2 kg. hús 1kg kelkáposzta, 2 dl pohárnyi rizs, 2-3 dl tejföl.
- Nagyon finom savanyú káposztával is csak akkor a káposztát meg kell pirítani mielőtt sorjázzuk a hússal és a rizzsel.
Most savanyú káposztából készítettem!
Jó étvágyat!
2011. április 15., péntek
Mikor nem úgy sikerül valami
A mai napon eléggé szórakozott voltam.Reggel pld. kétszer kellett mennem boltba, mert tarhonya helyett, betű tésztát vettem le a polcról. Amikor főztem minden, de főleg a tarhonya pergett ki a kezemből. De nem csak akkor mikor öntöttem az edénybe, még akkor is mikor ebédeltünk a kanalamról is. Ilyenkor azt szoktam mondani,-biztos valami ufó járás van.
Pedig már mostanában megvoltam elégedve magammal a technikai eszközök kezelésével. Sikeresebbnek érzem magam bár még egy dolog motoszkál bennem, sajnos a "link használata" még szürke folt számomra, valahogy nem akar sikerülni.
Mostanában nagyon sokat gondolok a júniusra tervezett 40.éves osztály találkozónkra. Részben nagyon várom, részben pedig már izgulok ahogy közeledik a dátum.
Még van idő addig, sőt van mivel foglalkoznom is,hisz mindjárt itt a húsvét.
2011. április 14., csütörtök
Meggyes szelet🍒
Tészta hozzávalói és elkészítése:20 dkg. porcukor, 4 tojás sárgája, 1 dl víz, 1 dl olaj, 2 kávéskanál kakaó, 20 dkg. rétesliszt, 1 cs. sütőpor és végül a 4 tojás felvert habja. Ezeket jól összedolgozom majd zsírozott lisztezett tepsiben előmelegített sütőbe 200 fokon 25 ' alatt készre sütöm. Mikor már kihűlt elkészítem a krémet.
🍒
Krém hozzávalói és elkészítése: 20 dkg. porcukor, 1 cs. margarin 1 dl víz, másfél dl meggylé (természetesen ehhez a süteményhez befőttet kell használni) 1 cs. eper puding, csokoládé reszelék, meggy.
Kikavarom a porcukrot a margarinnal, elkészítem a pudingot a vízzel és a meggylével, majd mikor kihűlt a puding összekeverem a krémmel. A megsült és kihűlt tésztára rakom a krémet és ezután csokoládé reszelékkel díszítem majd berakom meggyel a sütemény tetejét. / bármilyen csokit ráreszelhetünk/
Jó étvágyat!
Címkék:
édesség-gyümölcs,
kavart,
meggyes,
sütemény,
sütőporral
Lekváros-csokis-kókuszos rúd / leleves tésztával
Kísérleteztem ma! Pékségből ismert süteményt próbáltam ki mert nagyon ízlett és szerintem elég jól sikerült elsőre! Nagyon finom és ami lényeges hogy sokkal olcsóbb itthon elkészítve!
Hozzávalók: Bolti leveles tészta, szilvalekvár, csokibevonó, kókuszreszelék. 1 tojás.
Mikor kihűlt a tészta, a csokoládét felolvasztottam gőz fölött 1 evőkanál olajjal és a tészta két végét belemártottam a csokiba majd a kókuszreszelékbe.
A tepsire két fakanalat tettem keresztbe, amire rápakoltam a süteményeket, így dermedt meg a csoki.
Szerintem majdnem olyan mint a bolti legközelebb étcsokoládéval fogom készíteni, de így is nagyon finom!
Hozzávalók: Bolti leveles tészta, szilvalekvár, csokibevonó, kókuszreszelék. 1 tojás.
🌸
Elkészítése: A leveles tésztának csak a felét használtam el. Kinyújtottam a tésztát és kb.12x6 cm téglalapra feldaraboltam, megtöltöttem jó sűrű szilvalekvárral bőven. A tészta egyik felét kevés tojás fehérjével megkentem és összegöngyöltem .A tepsibe sütőpapírt tettem amire rápakoltam a felgöngyölt tésztát és megkentem tojással. Előmelegített sütőben 200 fokon 20-25' sütöttem..Mikor kihűlt a tészta, a csokoládét felolvasztottam gőz fölött 1 evőkanál olajjal és a tészta két végét belemártottam a csokiba majd a kókuszreszelékbe.
A tepsire két fakanalat tettem keresztbe, amire rápakoltam a süteményeket, így dermedt meg a csoki.
Szerintem majdnem olyan mint a bolti legközelebb étcsokoládéval fogom készíteni, de így is nagyon finom!
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 13., szerda
Rántott karfiol tejfölös nyers lecsóval
Hozzávalók: karfiol, tojás, liszt, prézli, só.
hagyma, paprika, paradicsom, só, tejföl.
Elkészítése: a karfiolt enyhén sós vízben kicsit megfőzöm. Szokásos módon liszten- tojásban- prézliben megforgatom, majd forró olajban kisütöm.
A hagymát, paprikát, paradicsomot feldarabolom megsózom. Kicsit hagyom állni a sóban, majd leöntöm a lét a zöldségekről / ami a só miatt keletkezik/ és ráöntöm a tejfölt. Elkeverem és hűtőbe állni hagyom kicsit.
Jó étvágyat!
Címkék:
főétel,
hús nélküli,
karfiol,
Olajban sütve,
saláta
2011. április 11., hétfő
Burgonyás lángos
-Lángosra kevés tejföl és reszelt sajt esetleg fokhagymával megkenve igen finom és laktató!😊
Jó étvágyat kívánok !
Címkék:
házilag,
krumplis,
lángos,
Olajban sütve,
olcsó,
tojás nélkül
Lúdláb tésztája mákkal
A bejegyzéseimnél ott van a lúdláb tésztája azt most nem írom le.
Amikor már a tojásokat felvertem, "esett le a tantusz" hogy sem dióm, de még dió pótlóm sincs itthon. Ekkor jött egy gondolat, hogy olyan sok blogban láttam már mákkal tortát is csinálni. Egy próbát megér, így mákot tettem bele dió helyett, ami nagyon jó lett.
A krémet a szokásost csináltam: vaníliás pudingot a 1/2 csomaghoz 2 dl tejet tettem, majd kihűlés után 15 dkg margarint 15 dkg porcukorral kikevertem és a pudinghoz adva jól kikevertem. A süteményt hosszában ketté vágtam és egymásra fektetve krémmel megkentem kívül-belül. Csoki-cukor reszeléket szórtam rá.
2011. április 10., vasárnap
Sült csirke rizibizivel
Fantáziámat nagyon nem kellett megerőltetni, mivel amit főztem nem teljesen az én művem. Volt itthon egy olyan fűszerkeverékem amit zacskóba téve a csirkével sütőben csak kisütök.Mi nagyon szeretjük és valóban egészséges mert semmilyen zsiradék nem kell hozzá.
Hozzávalók: 3 db csirkecomb / amit általában ketté szoktam vágni/,
fűszerkeverék.
Elkészítése: A zacskóba belepakolom a csirkecombot rászórom a fűszerkeveréket összerázom , zacskó végét bekötöm és 2-3 helyen megszurkálom . A 200 fokon 45' sütöm.
Rizibizi hozzávalói: rizs, zöldborsó, petrezselyem, bors, só, kevés olaj.
Elkészítése: Felteszek főni vizet amibe sót tettem. Ha fő a víz beleteszem a borsót és a rizst. Közben kevés olajat felmelegítek abba teszem az összevágott petrezselymet és megszórom borssal. Amikor megfőtt a borsó és a rizs, kiszedem szűrőkanállal, leöblítem hideg sós vízben és hozzáteszem a petrezselyemhez.
Hozzávalók: 3 db csirkecomb / amit általában ketté szoktam vágni/,
fűszerkeverék.
Elkészítése: A zacskóba belepakolom a csirkecombot rászórom a fűszerkeveréket összerázom , zacskó végét bekötöm és 2-3 helyen megszurkálom . A 200 fokon 45' sütöm.
Rizibizi hozzávalói: rizs, zöldborsó, petrezselyem, bors, só, kevés olaj.
Elkészítése: Felteszek főni vizet amibe sót tettem. Ha fő a víz beleteszem a borsót és a rizst. Közben kevés olajat felmelegítek abba teszem az összevágott petrezselymet és megszórom borssal. Amikor megfőtt a borsó és a rizs, kiszedem szűrőkanállal, leöblítem hideg sós vízben és hozzáteszem a petrezselyemhez.
Jó étvágyat!
Csontleves
Elég olcsó és nagyon finom ez a leves is!
Hozzávalók : 1/2 kg húsos karajcsont, vegyes zöldség/zeller, sárgarépa, fehérrépa,kelbimbó/, 1 db krumpli, hagyma ,pirospaprika, bors, só,fakanálnyi zsír, kevés erős paprika./általában minden levesbe szoktam tenni egy cikk paprikát -paradicsomot/ Ha nincs az sem baj! Külön kifőzve hozzá levestészta.
💢
Elkészítése: A zsírt felforrósítom ebbe teszem a kevés hagymát kockára vágva. Kicsit dinsztelem majd pirospaprikát, borsot teszek bele és felöntöm bőven vízzel amibe belerakom a csontot és a sót .Főzöm egy ideig, majd a zöldséget/ hosszúkásra szoktam a zöldséget és a krumplit is vágni ehhez a leveshez/ és kevés erős paprikát is belerakom amivel készre főzöm.Külön kifőzöm a tésztát és tálaláskor teszem a leveshez./Most kis kocka tésztát főztem/
Jó étvágyat!
2011. április 9., szombat
Paprikáskrumpli lecsókolbásszal
1 nagy fej vöröshagyma,
20 dkg. lecsókolbász, pirospaprika,bors, só,zsiradék.
Elkészítése:megforrósítom a zsírt, beleteszem a kockára vágott vöröshagymát megdinsztelem, pirospaprikát, borsot teszek rá, majd beleöntöm a megpucolt kockára vágott krumplit sózom felöntöm annyi vízzel, hogy jól ellepje.Erős paprikát is szoktam szórni bele.Mikor már kezd puhulni a krumpli akkor teszem bele a feldarabolt kolbászt. Kicsit még főzöm együtt !
Jó étvágyat!
Diós kosárka
Hozzávalók: 15 dkg. rétesliszt, 6 dkg. margarin, 6 dkg. porcukor, 1 tojás sárgája, 1-2 evőkanál tej
🌺
Elkészítése: Ezeket az anyagokat jól összedolgozzuk és 2 órára betesszük a hűtőbe fóliába csomagolva.Amikor kivettük a hűtőből kinyújtjuk 3 mm vastagra és felosztjuk 12 egyenlő részre majd ezután golyókat formálunk belőle, és úgy nyomkodjuk a kosárkákba./ fémből készült sütemény forma/ Úgy kell belenyomni a tésztát hogy egy kicsit a közepén mélyedés legyen, amibe 1 mk. lekvárt elkenünk majd rákanalazzuk a tölteléket.
Töltelék hozzávalói és elkészítése: 1 tojásfehérjét felverünk amibe 7,5 dkg. darált diót és 6 dkg. porcukrot keverünk
Előmelegített sütőben 200 fokon 20' alatt sül meg. Később díszíthetjük
Természetesen lehet ennek a dupláját is készíteni, hisz ebből csak 12 darab lesz.
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 7., csütörtök
Kapros-túrós dübbencs
Hozzávalók: 40 dkg liszt,
30 dkg tehéntúró,
2,5 dl tej,
2,5 dkg élesztő,
1 kávéskanál cukor,
3 kávéskanál só,
1 csokor kapor/szárított kapor is megfelel/, zsír a tepsi kikenéséhez.
30 dkg tehéntúró,
2,5 dl tej,
2,5 dkg élesztő,
1 kávéskanál cukor,
3 kávéskanál só,
1 csokor kapor/szárított kapor is megfelel/, zsír a tepsi kikenéséhez.
🌺
Elkészítése: meglangyosítom a tejet, belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a cukrot. Langyos helyen 10 perc alatt felfuttatom. Közben összekeverem a lisztet a sóval és a túróval. Beleöntöm az élesztős tejet, beleszórom a kaprot, majd alaposan összedolgozom. Egy 30x24 cm-es tepsit kikenek olvasztott zsírral és beleborítom a tésztát. A tészta egyik felét duplájára kihúzom, és visszahajtom a tepsibe. Erősen összenyomom, majd egy másik oldalról is kihúzom a tésztát, azt is visszahajtom, összenyomom. Ezt minden oldalról megismétlem, majd a tetejét megkenem zsírral, és előmelegített sütőben 180 fokon szép barnára sütöm./ ez kb.25-30'/
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 6., szerda
Túrós álom
Hozzávalók: 1/2 kg túró, 1 dl tejföl, 15 dkg. cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 tojás, reszelt citromhéj 5 dkg. olvasztott margarin, egy marék beáztatott mazsola, 4-5 evőkanál búzadara, 1 kk.sütőpor, 2-3 db hámozott szeletelt alma/vagy más gyümölcs/
🌻
Elkészítése: a hozzávalókat összekevertem a gyümölcs kivételével.
Egy kivajazott őzgerincformába öntöttem a massza felét amire a felszeletelt almát pakoltam és végül a maradék masszát rásimítottam .Előmelegített sütőben 180 fokon 35-45 ' alatt megsült
Amikor kihűlt a formából kiborítottam és lehet szeletelni.
Jó étvágyat !
📌Ezt a receptet lányomtól kaptam nem almával készítettem most szeletelt őszibarack befőttel így is nagyon finom ! ( egyszerű az elkészítése tetejére csokit is tettem)
2021.08.28: Almával töltve:
Tarka-barka sütik
Hozzávalók: 15 dkg margarin,
25 dkg liszt,
7,5 dkg porcukor,
1 db tojás,
2 dkg kakaó
1 tojásfehérje.
🌸
Elkészítése: A margarint elmorzsolom a liszttel, hozzáadok egy csipet sót, a porcukrot, a tojást és tésztát gyúrok belőle. Ha összegyúrtam elfelezem és az egyik felébe belegyúrom a kakaót. Fóliába csomagolva 1 órára a hűtőbe teszem. A pihent tésztát 2-3 mm vastag lapokra nyújtom, az egyik lapot megkenem kissé felvert tojásfehérjével, és ráborítom a másik lapot. Szorosan feltekerem hengerbe és visszateszem a hűtőbe, hogy teljesen kemény legyen. A sütőt 200 fokra előmelegítem. A tepsit kibélelem sütőpapírral. A tésztát 0,5 cm vastag szeletekre szeletelem, a tepsibe rakosgatom és a sütőben sütőpapírral letakarva 10-15 percig sütöm. Rácson kihűtjük. /A sütemény hozzávalóit meglehet duplázni ha többet akarunk készíteni, ebből 18 db lett./
Jó étvágyat kívánok !
2011. április 3., vasárnap
Fahéjas csiga /élesztő és tojás nélküli/
Hozzávalók: 10 dkg margarin,
40 dkg liszt,
1 kávéskanál sütőpor,
1/2 kávéskanál szódabikarbóna,
5 dkg cukor,
15 dkg. joghurt,
másfél dl tej, csipet só
Töltelékhez: 10 dkg. cukor
2 kávéskanál őrölt fahéj
Elkészítése:Meglangyosítom a margarint. A lisztet a többi hozzávalóval összekeverem és beleteszem a margarint is./3 evőkanál margarint félre teszek/. Jól összegyúrom, majd kinyújtom és megkenem a félretett olvasztott margarinnal amire rászórom a cukor-fahéj keverékét. Feltekerem a tésztát mint a bejglit és feldarabolom . / ebből a mennyiségből körülbelül 12-13 db lesz/ Tepsibe sütőpapírt teszek abba rakom bele a süteményt. Tetejét 3 evőkanál tej és 2 evőkanál cukor keverékével megkentem.Előmelegített sütőbe teszem 220 fokon 20-25' alatt sül meg.
📌 Mikor langyos a tészta akkor szedjük ki a tepsiből mert ráragad a sütőpapírra!
Jó étvágyat!
Tiroli almás rétes
Hozzávalók:
- 1 adag mélyhűtött leveles vajastészta,
- 1 1/2 kg alma,
- 15 dkg. cukor,
- 10 dkg. darált dió,
- 7 dkg. mazsola,
- 5 dkg. zsemlemorzsa,
- 1 db tojás, őrölt fahéj.
🌸
Elkészítése: a vajastésztát szobahőmérsékleten felengedem. A meghámozott almát káposztareszelőn lereszeltem. A cukrot összekevertem a fahéjjal, a mazsolát rumba(vagy kevés aromába) áztatom A vékonyra kinyújtott tészta közepét meghintem zsemlemorzsával, ráhalmozom a kinyomkodott mazsolával összekevert, almát, meghintem darált dióval és fahéjas cukorral. A tészta egyik felét megkentem tojással, ráhajtottam a másik oldalát és összeragasztottam. Tepsibe tettem, megkentem tojással előmelegített sütőben 220 fokon 20' alatt aranysárgára sütöttem. A tepsiben hagytam kihűlni, majd porcukorral megszórva, kétujjnyi széles szeletekre vágtam.
Jó étvágyat kívánok!
Lepény( majdnem pizza)
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 dkg élesztő,1/2 evőkanál cukor, kávéskanál só, sz.sz. langyos víz,
tetejére: 10 dkg szalonna,1 tejföl, 1 tojás, 1 nagy fej lila hagyma(vagy vöröshagyma
🍕
Elkészítése: megfuttatom az élesztőt cukros langyos vízben. A lisztbe beleteszem a sót és a megkelt élesztőt és jól bedagasztom langyos vízzel mint a kenyeret. Letakarom egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztem. Közben feldarabolom a szalonnát kockára, a hagymát karikára, a tejfölbe belekeverem az 1 tojást, de csak kicsit kell elkeverni. Mikor már jó a tészta, kerek formára nyújtom és ráteszem egy pizza sütőlapra és megkenem a tejfölös-tojással majd rászórom a szalonnát és végül a lila hagymát . Előmelegített sütőben 200 fokon 30' alatt megsül.😋
Jó étvágyat kívánok !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









